Zuhan a járványgörbe az olaszoknál, lassul a vírus a spanyoloknál is

Hirdetés

A kihalt Rambla Barcelonában 2020. március 29-én. EPA/Toni Albir

Olaszország mellett Spanyolországban is érezhetően mérséklődik a koronavírus terjedésének az üteme. Mindkét dél-európai országban szigorú karantén van érvényben hetek óta. Magyarország a regisztrált fertőzöttek számát tekintve Litvániával, Örményországgal és Libanonnal van egy szinten- írja a privatbankar.hu

85 ezer fölé nőtt Spanyolországban a koronavírussal fertőzöttek száma, derült ki a tegnap este közzétett adatokból. Ezzel a dél-európai ország a világ harmadik legfertőzöttebb állama az Egyesült Államok és Olaszország után.

Hirdetés

A halálos áldozatok száma 7340-re nőtt. Ennél többen csak Olaszországban vesztették életüket a vírussal összefüggésben. Csaknem 17 ezren ugyanakkor meggyógyultak.

Lassul a járvány

A magas fertőzöttségi és halálozási számok közepette ugyanakkor jó hír, hogy lassul a járvány terjedése – legalábbis a diagnosztizált esetek számát tekintve.

Az El País statisztikái szerint a napi új fertőzöttek számának növekedési üteme március 25-e óta folyamatosan csökken: hat nappal ezelőtt még mintegy húsz százalékos emelkedést regisztráltak, tegnap már „csak” nyolc százalékost.

Március 25-e óta megfordult a trend a korlátozó intézkedéseknek köszönhetően

– mondta María José Sierra egészségügyi miniszter. Spanyolországban több mint két hete van érvényben az egész államra kiterjedő karantén.

A napi halálozások száma ugyanakkor még mindig csúcsközelben van: március 28-án 832-en vesztették életüket, tegnapelőtt 838-an – ezen a napon hunytak el a legtöbben a vírus miatt –, tegnap 812-en.

Madrid a gócpont

Spanyolországon belül a legfertőzöttebb régió Madrid, ahol 24 ezer beteget diagnosztizáltak, és csaknem 3400-an vesztették életüket. Ezután következik Katalónia 16 ezer fertőzöttel és mintegy 1400 halottal.

A fertőzöttek között egyébként rendkívül magas, több mint 12 ezerre rúg az egészségügyi dolgozók száma. 90 százalékuk otthoni karanténban lábadozik.

María José Sierra szerint több tartomány kórházaiban, például a madridi tartományban és Katalóniában túlterheltté váltak az intenzív osztályok, mivel sok a beteg, ráadásul az itt kezelt páciensek kezelése átlagosan két-három hétig tart. Ezért az intézményekben folyamatosan próbálják bővíteni az intenzív ellátás férőhelyeit.

Hirdetés

Az olaszoknál zuhan az új esetek száma

Relatív jó hírek érkeztek Olaszországból is, ahol több mint felére csökkent az egy nap alatt diagnosztizált fertőzöttek száma a vasárnapi 3851 és a szombati 3651 után: tegnap „mindössze” 1648-cal emelkedett a számuk.

Angelo Borrelli, a polgári védelem vezetője szerint míg március 20-án még tizenegy százalékkal nőtt az összes fertőzött száma, az utóbbi egy napban már csak két százalékkal.

Fokozatosan ível lefele a járványgörbe a gócpont Lombardiában is: a diagnosztizált fertőzöttek száma 1154-gyel emelkedett a huszonnégy órával korábbi 1592-höz képest. Itt az egymást követő negyedik nap csökken a mutató.

Ebből a tartományból egyébként több mint kilencven beteget helyeztek már át más tartományokba vagy külföldre, például Németországba az MTI szerint.

Májusra ülhet el a járvány

Az olasz polgári védelmi hatóság előrejelzései szerint a napról napra diagnosztizált betegek számának “lenullázódása” május első két hetében várható.

Olaszországban az azonosított fertőzöttek száma már meghaladja a százezret – ebben benne vannak az elhunytak és a gyógyultak is, a halottak száma pedig 11 500 fölé nőtt.

A dél-európai állam szintén több hete karantén alatt áll.

Sok a látens beteg, sok az idős

Olaszországban a globális átlaghoz képest kimagaslóan magas, mintegy 10 százalék a halálozási ráta. A Corriere della Sera korábbi vizsgálatában arra jutott, hogy ez a következő faktorokra vezethető vissza:

a fertőzöttek alulbecsült száma, a több mint egyharmadában 65 év feletti lakosság és a magas várható élettartam, a Pó-alföld szennyezettsége, valamint az intenzívebb társadalmi élet.

Az olasz napilap szerint a legfőbb ok, hogy a fertőzöttek valós száma az ismertnél sokkal magasabb. Minden igazolt beteg mellett ugyanis legalább további 5-10 nem diagnosztizált fertőzött van.

Az olasz statisztikai hivatal március 12-i számításai szerint az akkori több mint 12 ezer regisztrált beteg mellett további több mint 105 ezer, nem nyilvántartott, tünetmentes vagy nagyon enyhe tünettel rendelkező fertőzött volt. Ekkora létszámmal számolva a halálozási ráta is alacsonyabb lenne, és megközelítené a kínait.

A lap emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy magas a 65 év felettiek aránya.

A fertőzésben elhunyt olaszok átlagéletkora 80 év körül mozog, és több mint 48 százalékukat legalább három más betegség miatt is kezelték.

Hirdetés

Libanonnal egy szinten

Ami a globális helyzetet illeti, a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint eddig 786 ezren fertőződtek meg világszerte. A legtöbb beteg (164 ezer) az Egyesült Államokban van, majd Olaszország, Spanyolország, Kína és Németország következik a sorban.

A legtöbb halálos áldozatot Olaszországban követelte a vírus, utána következik Spanyolország, Kína, Franciaország és Irán.

A regisztrált fertőzöttek számát tekintve Magyarország Litvániával, Örményországgal és Libanonnal, a halottak számát tekintve Izraellel, Szerbiával és Kolumbiával van egy szinten.

Ma reggeli adatok szerint Magyarországon jelenleg 492 diagnosztizált beteg van, és 16-an hunytak el a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben.

Forrás: privatbankar.hu

Hirdetés

Hozzászólások: