Virológus: nem kizárt, hogy a koronavírus mutációi miatt módosítani kell a vakcinán

Hirdetés

Benne van a pakliban, hogy a koronavírus mutációi a betegség súlyosságát is megváltoztatja – többek között erről is beszélt Dr. Jankovics István virológus, az NNK projekt vezetője a Spirit FM Exkluzív Novák Andrással című műsorában.

December elején jött a hír, hogy Londonban és Dél-Angliában a koronavírus egy olyan új mutációja kezdett terjedni, amely 70 százalékkal hatékonyabb az eddig ismertnél. Az új koronavírus-variáns azóta megjelent már más európai országokban is. A brit egészségügyi tárca közben bejelentette, hogy Dél-Afrikából származik az új vírusmutáció. Azóta azonban Nigériában is azonosítottak egy új variánst.

Hirdetés

Jankovics István az új mutációkkal kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy mivel a vírus egy élő anyag, ezért folyamatosan tudja változtatnia a genetikáját.
Ráadásul a SARS-CoV-2 vírus egy nagyon hosszú szálú, úgynevezett RNS vírus, amelyeknek a javító mechanizmusa nem teljesen működik, tehát ha mutálódik, akkor nem tud kijavítódni, mint a DNS-szinten. Egyébként a SARS-CoV-2 vírus megjelenése óta több mint 12 ezer mutációját azonosították tudósok – olvasható a Telex cikkében.
Jankovics István szerint is pont ezért teljesen szokványos a vírusoknál a mutáció gyakorisága. „De ezeknek a mutációknak a nagy része nem alkalmas a további szaporításra, szaporodásra. De bizony mivel nagy számban képződnek, vannak olyanok, amelyek virulensebbek, fertőzőképesebbek lesznek” – hangsúlyozta. Aláhúzta ugyanakkor, hogy egyelőre azt látni, hogy bár ez a vírus-variáns gyorsabban terjed, mivel jobban hozzászokott az emberi gazdasejtekhez, de a súlyossága nem változott meg. Viszont „benne van a pakliban, hogy a sok-sok mutáció olyat alakít ki, ami esetleg a betegség súlyosságát is megváltoztatja” – tette hozzá.

Hirdetés

Elmondta, hogy a kutatók folyamatosan felteszik ezeknek a vírusoknak a szekvenciáját egy nyitott forráskódú adatbázisba, így szinte valós időben lehet tanulmányozni az információkat. Több mint 100 ezer vírus genetikai anyag áll rendelkezésre, ezzel pedig már ellenőrizni lehet, hogy például kell-e a vakcinán változtatni. Hangsúlyozta a virológus, hogy a jelenlegi nemzetközi szakmai vélemény egyelőre ezt nem tartja szükségesnek, mert az eddigi adatok alapján a most engedélyezett Pfizer/BioNTech vakcina még az új mutáció ellen is védettséget ad. De nem tartja kizártnak, hogy idővel változtatni kell rajta.

Ennek gyors kivitelezését pedig az új vakcinagyártási technológia teszi lehetővé, amellyel gyorsan meg lehet változtatni a vakcina aktív hatóanyagát hozzáigazítva a megváltozott vírushoz. Ennek az újításnak köszönhetően gyorsan nyomon követhető a módosulás, így szinte azonnal lehet reagálni. Jankovics István is azon a véleményen van, hogy ez a járvány csak a vakcinával tartható kordában ugyanúgy, ahogy annak idején az influenza esetében is történt.

Forrás: atv.hu


Hirdetés

Hozzászólások: