Veszélyhelyzet: a kormány kiadta a vörös kód riasztástOlyan hőség van, amiben már dolgozni sem lehet – óriási károkat okoz

Hirdetés

Országosan kiadta a vörös kód figyelmeztetést a szociális ügyekért felelős államtitkár.
Ezt a jelzést mínusz 10 fok alatti, vagy 27 fok fölötti nappali középközéphőmérséklet esetén adják ki. Ilyen esetben a szociális intézményeknek szállást kell adniuk az arra rászorulóknak, illetve ha nincs a környéken hajléktalanszálló, egyéb szociális intézményben kell elhelyezni azokat, akik ezt kérik. A befogadott személy krízisellátásban részesül, azaz a testi épség megóvásához és pihenéshez szükséges feltételeket biztosítják, illetve a kiszáradást megelőzve folyadékot is adnak a kód visszavonásáig.

Hirdetés

A protokoll szerint a vörös kód ideje alatt az utcán élő, de elhelyezést kérő hajléktalan emberek elhelyezése tehát elsődlegesen a hajléktalanellátást nyújtó intézmények feladata.

Rendkívüli hőség idején elrendelt vörös kód esetén többek között tájékoztatást kell adni – az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által közzétett adatok alapján – arról, hogy hol található nyitva lévő klimatizált helyiség. Emellett azt is közölni kell, hogy hol van a lakosság számára ingyenesen biztosított vízosztási hely, valamint párakapu. Szükség esetén meg kell szervezni azt is, hogy az ellátottak az érintett helyekre el is tudjanak jutni utcai gondozószolgálatok, illetve krízisautók bevonásával.

Olyan hőség lesz, amiben már dolgozni sem lehet – óriási károkat okoz majd

Köztudott, hogy extrém hőségben lehetetlen ugyanannyit dolgozni, min más normális környezeti viszonyok között, ezért nagy a veszélye annak, hogy a globális felmelegedésnek köszönhetően nagyon komolyan visszaeshet a termelékenység. Természetesen könnyebben alkalmazkodhatnak a változásokhoz a gazdagabb országok, pedig javarészt épp ők a felelősök a globális felmelegedésért, de a szegényebb országok igencsak nagyot bukhatnak.

2030-ig 2 billió dolláros kárt okoz majd, egy ENSZ-kutatás szerint a világ gazdaságainak a globális felmelegedés. Szinte emberi ésszel felfoghatatlan az összeg, az sem segít, ha átváltjuk forintra: 569 ezer milliárd forintot tesz ki 14 év alatt az üvegház hatás. Ez nagyjából annyi, amennyi GDP-t ebben az időszakban mindenestől megtermel majd Magyarország.

Hirdetés

Nem lehet ugyanannyit dolgozni, ha közben megsülünk vagy hőgutát kapunk

Az okozza a veszteség nagy részét, hogy az egyre forróbb környezetben az emberek képtelenek ugyanannyit dolgozni, mint korábban. A növekvő hőterhelés következtében 43 országban lesz várható a gazdasági teljesítmény visszaesése, főként ázsiai országok érintettek: Kínát, Indonéziát, Malajziát emeli ki a Bloomberg cikke a globális gazdaság fontosabb szereplői közül.

2,1 millió halott, elveszett német GDP

Több mint 2 millió ember halt meg 1980 és 2012 között a mintegy 21 ezer természeti katasztrófa közvetlen következményeként, ezek között voltak áradások, sárlavinák, extrém hőhullámok, szárazság, erős szél vagy tűz. 4 ezer milliárd dolláros kárt okoznak ezek a katasztrófák, ami nagyjából megfelel az éves német GDP-nek.

Tord Kjellstrom a Health and Environment International Trust igazgatója közreműködött a jelentés elkészítésében, szerinte 2030-ra a csökkenő termelékenység miatt Kína évente 1, Indonézia pedig 6 százalékát veszítheti el GDP-jének. Az extrém hőség máris 15-20 százalékkal csökkenti az éves munkaórák számít Délkelet-Ázsiában, ez az arány viszont 2050-re akár meg is duplázódhat.

Nem lehet ugyanolyan intenzitással dolgozni magas hőterhelés mellett, a munkaintenzív ipari ágazatokban, a kutató szerint lassabb munkavégzésre és gyakoribb szünetekre kell felkészülni. Csak a gazdagabb országok tudnak érdemben felkészülni a klímaváltozás hatásaira pedig. Például át lehet állni másfajta munkaidő-beosztásra és energiahatékonyabb hűtésre, az új gyárak esetében – idézte a Bloomberg cikke a szakértő szavait.

Az is egy érdekes, hogy épp azok a szegényebb országok szenvedik majd el nagyobb mértékben a klímaváltozás okozta károkat, amelyek kisebb arányban járultak hozzá a klímaváltozás kialakulásához az üvegházhatású gázok kibocsátásán keresztül.

Hirdetés

A klímaváltozás inkább a kevésbé megfizetett, alacsonyabb képzettséget igénylő munkahelyek számában okozhat majd jelentős csökkenést, mind a nehéz fizikai munka, a mezőgazdaság vagy a feldolgozóipar területén. Az energiaellátásra komoly terheket ró majd, hogy közben az irodákban, kiskereskedelemben megnő az igény a klímaberendezésekre. A tanulmány szerint 2 gigawattal több áramot igényel Bangkok, a hőmérséklet minden 1 Celsius fokkal történő emelkedése esetén.

Kulcskérdésnek számít, hogy mi lesz a párizsi klímamegállapodásból

Különösen sürgető és fontos kérdés, hogy mi lesz, a még nem minden ország által aláírt klímavédelmi megállapodás sorsa és eredménye, amelyet tavaly decemberben deklaráltak . Az országok azt vállalták ebbe, hogy nem engedik meg azt , hogy az iparosodás előtti szinthez viszonyított 2 Celsius-fokot emelkedjen az átlaghőmérséklet, sőt azt szeretnék, hogy, amennyiben lehetséges a melegedés mértéke maradjon “jóval ezalatt”.

A globális felmelegedés a Földön eközben újabb mérföldkőhöz érkezett nemrég : május 23-án a Déli-sarkon a történelemben először mértek küszöbérték feletti légköri szén-dioxid-szintet.

És még nem is beszéltünk öko-menekültekből álló hullámról, amely Európát fenyegeti. A Közel-Kelet és Észak-Afrika lakói egy új tanulmány szerint hamarosan tömegesen kényszerülnek elhagyni szülőföldjüket az elviselhetetlenné váló hőség és kiszáradás miatt.

Forrás : privatbankar.hu


Hirdetés

Hozzászólások: