Varga Mihály: további 106 ezer szülő kap vissza 33 milliárd forintot az adóvisszatérítéssel

Hirdetés

A családi adóvisszatérítés teljes összege már a 650 milliárd forintot közelíti; az a 106 ezer igénylő, akik az adóbevallásukban érvényesítik az adókedvezményt összességében 33 milliárd forintnyi adót kapnak vissza – írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült bejegyzésében.

Hirdetés

Felidézte, hogy a gyermeket nevelő szülők első körben, február 14-ig több mint 610 milliárd forintot kaptak vissza a családi adóvisszatérítéssel.

Azoknak, akik az adóbevallásukban érvényesítik az adókedvezményt, a második körös kiutalási szakasz március 1-én kezdődött – jegyezte meg.

Azóta 106 ezren igényelték így a családi adóvisszatérítést, összességében 33 milliárd forintnyi adót kapnak vissza – tájékoztatott.

Varga Mihály elmondása szerint arra kérte az adóhivatal vezetőjét, hogy jelentősen gyorsítsák fel a kiutalási folyamatot, így a bevallás beérkezése után 30 nap helyett már két héten belül kiutalják a visszajáró adót.

Összehasonlításként azt is megemlítette, hogy 2009-ben a családi adókedvezmény összege mindösszesen 12 milliárd forint volt.

MTI

Hirdetés

Hozzászólások: