Van remény: egy magyar tudós szerint eddig tart a koronavírus-járvány
Hirdetés
Épp a vírus agresszív terjedése lehet, ami végül a vesztéhez vezet.
Egy magyar biológus, Rózsa Lajos jutott arra a következtetésre, hogy a járvány jelentősen lelassulhat, sőt a betegség akár el is tűnhet viszonylag rövid időn belül a föld színéről. A szakember a hvg.hu-n megjelent írásában magyarázza el a vírus terjedésének törvényeit és azt, hogy miként jelenthet a kór vesztét éppen az, hogy mennyire agresszíven terjed.
Hirdetés
“Bár Kínából kedvező hírek jönnek, és már az ottani járvány végéről beszélnek, valójában semmi okunk arra, hogy ez alapján bizakodjunk. Egyrészt azok az adatok hitelessége kérdéses. Másrészt figyelembe kell vennünk, hogy Kína a világ átlagához képest egy sokkal erőteljesebben kontrolált, hierarchikusan szervezett, rendőri felügyelet alatt élő társadalom. Ez kezdetben gyorsíthatta, később esetleg lassíthatta a vírus terjedését, mindenesetre Kínában a járvány másképp viselkedik, mint a világ többi részén. Célszerű ezért a Kínán kívüli világ járványtani adatait venni alapul.
Az amerikai Johns Hopkins Egyetem által naponta összegzett adatok (melyeket a fél világ forrásként használ) szerint Kínán kívül az első néhány beteget 2020. január második felében észlelték, majd ettől kezdve a betegek száma napi 20-21 %-kal bővült. Első ránézésre ez nem is tűnik soknak, a cikk írásáig (2020. március 7-ig) mintegy 30 ezer betegről van szó. A járványt mégis aggasztóvá teszi a ma még korlát nélküli, robbanásszerű terjedése. De ha a járvány ilyen tempóban haladna tovább, akkor a Kínán kívüli emberiség egésze (6,33 milliárd ember) átesne a fertőzésen, vagy éppen fertőzött lenne 2020. május végére vagy június elejére – ami nyilvánvalóan lehetetlen.
A következő három hónapban tehát a járvány nagyon le fog lassulni, vagy talán teljesen el is tűnik, hiszen legkésőbb nyárra már az emberiség mérete korlátozza majd a további növekedését.” – írta a biológus.
Hirdetés
Megemlíti azt is, hogy a világban különböző tényezők miatt valószínűleg jelentősen alábecsülik a fertőzések számát – többek közt nálunk is csak azokat vetik alá teszteknek, akiknél már komoly tünetek jelentkeztek, vagy kapcsolatba kerültek fertőzésgyanús emberekkel. Más országokban ugyanakkor rengeteg tesztet végeznek, így olyanokat is fertőzöttnek nyilvánítanak, akik nem is betegek – ezen tényezők egyelőre elég sok bizonytalanságot jelentenek a fertőzöttek pontos számának megállapításában. Ha pedig valóban ténylegesen több a fertőzött ember mint azt gondoljuk, akkor ez még hamarabb eldöntheti a vírus sorsát.
Forrás: blikkruzs.blikk.hu
Hirdetés