Ukrán kormányfőhelyettes: Oroszország már majdnem minden elképzelhető háborús bűnt elkövetett

Hirdetés

Fotó: TASR

Oroszország már majdnem minden háborús bűnt elkövetett ukrajnai háborújában, amelyet az emberiség valaha megtapasztalt, a helyzet az országban napról-napra súlyosabb – jelentette ki az ukrán miniszterelnök európai és euro-atlanti integrációért felelős helyettese vasárnap a Sky News brit hírtévének nyilatkozva.

Hirdetés

“A polgári áldozatok száma jóval több, mint az ukrajnai fegyveres erőkéi” – mondta Olha Sztefanisina. “Viszont nagyon fontos, hogy senki az országban ne fogadja el, hogy a háború tartós lesz. Összefogunk, ellenállunk, és a végén erősebbek leszünk. Ukrajna ellenáll mindaddig, amíg szükséges a terror ellen és annak érdekében, hogy ebben a században ne történjen népirtás ebben az országban” – hangoztatta. Ukrajna területe nem lehet alku tárgya, csak arról lehet szó legfeljebb, hogy a szakadár területek visszaintegrálódnak – tette hozzá.

Hirdetés

“Egyértelmű, hogy az ukránok egyedül nem tudnak ellenállni ennek az offenzívának. Nagyon fontos, hogy szerte a világon minden politikai vezető tartson össze, és alakítson háborúellenes koalíciót” – szögezte le.

Arra a kérdésre, hogy szerinte népirtás történik-e most a hazájában, azt válaszolta, hogy egyértelműen igen, “Putyin és a Kreml háborús bűnösök” – mondta az orosz elnökre utalva.

A riporternő kérdezte a Sztefanisinát azokról a történetekről, amelyek az ukrajnai nők szenvedéséről szólnak a háborúban. Az ukrán politikus azt mondta: “valóban szörnyű történetek vannak nőkről, akiken órákon át erőszakot követtek el, majd meggyilkolták őket. De a háborús bűnöket elkövető összes katona felelni fog. Az ukrán nők összetartanak, és győzni fognak” – szögezte le.

MTI



Hirdetés

Hozzászólások: