Újabb 400 ezer oltóanyag érkezett Kínából csütörtökön

Hirdetés

Újabb 400 ezer oltóanyag érkezett csütörtökön Kínából – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.
Szijjártó Péter közölte: már 1,7 millió oltóanyag érkezett Kínából, ami hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország Európa “élmezőnyébe”, egészen pontosan a második helyre került az átoltottság tekintetében.

Az oltóanyagok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy néhány napon belül elérjük a négymillió beoltottat – emelte ki.
“A légiszállítások folytatódnak, a kínaiakkal most már a jövő heti és az azt követő hetek szállítási menetrendjéről tárgyalunk. Ennek nyomán aztán a négymillió után jöhet az ötmilliós cél minél előbbi elérése” – fogalmazott Szijjártó Péter.
Kitért arra is, éppen “a Karmelitába” indul, ahol Orbán Viktor miniszterelnök a Kínai Népköztársaság elnökével, Hszi Csin-pinggel beszél telefonon, elsősorban a világjárvánnyal szembeni védekezés során kialakított együttműködésről.
Az elmúlt hónapokban rendkívül hatékony együttműködés jött létre Kína és Magyarország között – jelentette ki Szijjártó Péter.

MTI



Hirdetés