Új-Zéland transznemű súlyemelőjét is nevezte az olimpiára

Hirdetés

Az ország ötkarikás testülete hétfőn tette közzé a hivatalos névsort a sportági indulókról, s az ötfős súlyemelőcsapatban – a három női versenyző egyikeként – helyet kapott Hubbard is. Ő lesz az első transznemű sportoló, aki versenyezhet az olimpián.

Hirdetés

Az ország olimpiai bizottságát vezető Kerain Smith szerint a 43 éves Hubbard “teljes mértékben megfelel a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség kritériumainak és a NOB transznemű sportolókra vonatkozó irányelveinek”.

Hubbard a világranglistán elért helyezésével vált jogosulttá arra, hogy kategóriájában, a női plusz 87 kilogrammban rajthoz álljon a tavalyról ez év nyarára halasztott tokiói játékokon.

Hirdetés

A sportoló egy évtizeddel ezelőtt a Gavin keresztnevet viselte, és hazájában az egyik vezető férfi súlyemelőnek számított, bár nemzetközi sikerei alig voltak. Harmincöt évesen visszavonult, és a helyi szövetségnél kezdett dolgozni, majd úgy döntött, hogy nemet változtat, és új nevet is kapott: Laurelként tért vissza a sportágba, de már a női súlyemelők mezőnyében.

A 2017-es világbajnokságon ezüstérmes lett, majd megnyerte a Csendes-óceáni Játékokat, a legutóbbi vb-n, 2019-ben pedig hatodikként végzett.

MTI

Hirdetés

Hozzászólások: