Tovább emelkedik a rendőrök és a katonák bére, megállapították a határvadászok bérét is
Hirdetés

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Az elhúzódó háború és a déli határon erősen fokozódó migrációs nyomás miatt a kormány az ország védelmének megerősítéséről döntött, ennek értelmében határozatot hoztak a rendőrök és a katonák újabb, két lépcsőben történő béremeléséről, emellett határozat született a határvadászok fizetéséről is.
Most Magyarország biztonsága az első, és azoknak a rendőröknek, katonáknak és határvadászoknak a megbecsülése, akik a magyar emberek védelmét választják hivatásuknak. A kormány ezért tovább emeli a rendőrök és a katonák bérét, valamint megállapította a határvadászok bérét is – tudta meg a Magyar Nemzet. Mint írták: a rendőrök és a katonák újabb béremelése két lépcsőben valósul meg: idén szeptemberben, majd 2024 januárjában. A legutóbbi béremelés januárban történt, akkor tíz százalékkal nőtt az rendőrök és a katonák illetménye, majd februárban hat havi fegyverpénzt is kaptak, amellyel a kormány a járvány elleni védekezésért és a határvédelemért tett szolgálataikat ismerte el.
A kormány mostani döntése értelmében a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi szervek és az Országgyűlési Őrség hivatásos állományú tagjai illetménye átlagosan bruttó 116 916 forinttal emelkedik az első ütemben. A hivatásos béremelés első része szeptember 1-jével lép életbe, a fennmaradó 2024. január 1-jével. A mostani emelés a tiszthelyettesi állománynál átlagosan harminc és 44 százalék közötti, a tiszteknél átlagosan 18–25 százalékos bérfejlesztést jelent. A jelentős változást jól érzékelteti a pályakezdő illetmények növekedése, hiszen 2022. szeptember 1-jével a tiszthelyettesek az eddigi 267 000 forint helyett 384 000 forintos, a pályakezdő tisztek az eddigi 393 000 forint helyett 510 000 forintos illetménnyel kezdhetik meg pályafutásukat. Nemcsak a rendőrök, hanem a katonák bére is tovább nő.
Forrás: Magyar Nemzet
Hirdetés