Találtak egy házimacskát Barcsnál, aztán az örökbefogadónál derült ki, hogy nem is házimacska

Hirdetés

Emlősállattal bővült a drávaszentesi madárrepatriáló állomás, miután nemrég egy vadmacska kölyköt vittek be oda, írja Facebook-oldalán a Duna-Dráva Nemzeti Park.

A poszt szerint Barcs külterületén találtak az állatra, akiről először azt hitték, hogy házimacska. A kölyökre a helyi állatmenhely vezetője lelt rá, aki ideiglenes gazdihoz adta az állatot. A befogadó másnap jelezte, hogy valami gond van a macskával, nagyon vad, fújtat, nem házimacska módjára viselkedik.

Hirdetés

“Természetvédelmi őr kollégák megnézték az állatot, és kiderült, valóban nem házi macska, hanem vadmacska; illetve az sem kizárható hogy hibrid, vagyis házi és vadmacska keveréke. Erre enged következtetni a késői – normálistól eltérő – születési időszak is. A vadmacskák párzási időszaka ugyanis február-március, a vemhességi idő pedig körülbelül 60 nap” – áll a bejegyzésben.

Mint fogalmaznak, a vadmacskák különösen óvatosak, félénkek, rejtőzködő életmódot folytatnak, kerülik az emberi településeket, az emberek által háborgatott területeket; leginkább a nagy kiterjedésű, háborítatlan erdőket kedvelik. Bundájuk szürkésbarna, jellegzetesen cirmos, fekete harántcsíkokkal, de lehet elmosódott is. Vastag bozontos farkukat 7-9 fekete harántcsík is díszítheti. A házimacskával ellentétben leginkább éjjel és hajnalban aktívak, a nappalt kotorékokban, fák odvaiban töltik. Kistestű gerinceseket, nagyobb rovarokat, ritkán madarakat és halakat is zsákmányolnak.

“A szakemberek szerint félő, hogy tiszta vérvonalú európai vadmacska nem is fordul elő a környéken, hiszen az épített környezet egyre kiterjedtebb, sok a házi macska, azok pedig párosodhatnak a vadmacskákkal. Emiatt, illetve rejtőzködő életmódja miatt állománybecslése nagyban nehezített. E kölyök esetében genetikai vizsgálat fog fényt deríteni arra, hogy tiszta vérű vadmacskáról vagy hibridről van-e szó” – tették hozzá.

A vadmacska Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250.000 Ft.

Forrás: sokszinuvidek.24.hu


Hirdetés

Hozzászólások: