Szijjártó Péter Archive

Latest Posts

Szijjártó: 400 ezer helyett egymillió kínai vakcina érkezik április végéig

Az egyoltásos nyugati koronavírus-vakcina kiesése miatt az április végéig esedékes 400 ezer kínai oltóanyag helyett egymillió érkezik Magyarországra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban. Szijjártó Péter elmondta, a vírust akkor lehet legyőzni, hogy ha

Szijjártó: órákon belül elérjük a 3 millió beoltottat, kedden újabb adag Szputnyik-vakcina érkezik

Szijjártó Péter remek hírekkel szolgált, többek között a várható orosz szállítmányról, ami egy nagyobb adagot rejt maga mögött. „Jó hír, hogy Magyarországon órákon belül elérjük a 3 millió beoltott embert, ami egy újabb nagyon fontos lépcsőfok a világjárvánnyal szembeni védekezésben, és

Szijjártó: Magyarország segít Szlovákiának az orosz oltóanyag bevizsgálásában

Magyarország segít Szlovákiának a Pozsony által megrendelt, koronavírus elleni orosz oltóanyag bevizsgálásában – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután megbeszélést folytatott Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettessel, pénzügyminiszterrel. Szijjártó Péter közölte, Szlovákia azt kérte Magyarországtól, hogy segítsen az Oroszországból érkező

Cseh miniszterelnök: felhívtam Orbán Viktort, aki megígérte, hogy 40 ezer vakcinát enged át nekünk

Magyarország – Ausztriához és Szlovéniához hasonlóan – segít Csehországnak és 40 ezer vakcinát ad május első felében, addigra ugyanis Magyarországnak lesz annyi oltóanyaga, hogy mindenkit be tud oltani – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon. Szijjártó Péter a bejegyzésében

Szijjártó: nem szabad ideológiai és politikai kérdést csinálni a vakcinából

A koronavírus-járvány ellen az oltás az egyetlen alternatíva, ezért a vakcinákból semmiképpen sem szabad ideológiai és politikai kérdést csinálni – mondta csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek Genfből, ahol az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójával, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal tartott közös

Szijjártó: újabb 250 ezer adag Szputnyik-vakcina érkezett Magyarországra

Újabb 250 ezer adag, koronavírus elleni Szputnyik-vakcina érkezett Magyarországra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter a videóban kiemelte, hogy az orosz fél az újabb szállítmánnyal teljesítette a szerződésben márciusra vállalt kötelezettségét, és félmillió első adag oltóanyagot

Szijjártó: 250 ezer adag Szputnyik-vakcina érkezik vasárnap

Vasárnap este 250 ezer adag Szputnyik-vakcina érkezik Magyarországra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter a videóban kiemelte: a koronavírus világjárvánnyal szembeni győzelemnek egyetlen receptje van, az oltás. Ehhez oltóanyag kell. Ezért jó hír, hogy vasárnap újra

Szijjártó: annyival több ember életét tudtuk megvédeni, amennyi keleti oltást vásároltunk

Annyival több szerb és magyar ember életét tudtuk megvédeni, mint amennyi keleti vakcinát megvásároltunk, és amennyi oltást már beadtunk Szerbiában, illetve Magyarországon – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Belgrádban, ahol szerb hivatali kollégájával, Nikola Selakoviccsal tárgyalt. Szijjártó Péter rámutatott,

Szijjártó: nem lehet diszkriminatív az esetleges vakcinaútlevél

Magyarország részt vesz az úgynevezett Covid-útleveleket előkészítő beszélgetésekben, de ragaszkodik ahhoz, hogy egy ilyen dokumentum nem lehet diszkriminatív senkivel szemben – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Belgrádban. “A Covid-útlevélnek tiszteletben kell tartania azt, hogy az európai uniós szabályok két

Szijjártó: szerdán újabb 100 ezer adag kínai oltóanyag érkezik

Szerdán újabb 100 ezer adag, koronavírus elleni kínai oltóanyag érkezik Magyarországra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter kiemelte: az elmúlt hetekben a keleti vakcináknak köszönhetően úgy felgyorsult az oltási folyamat, hogy létszámarányos összehasonlításban második