Repülő Archive

Latest Posts

Menczer: elindult a magyar állam repülőgépe az első kínai vakcinaszállítmányért

Elindult a magyar állam repülőgépe Pekingbe az első vakcinaszállítmányért – jelentette be Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfő hajnalban a Szijjártó Péter tárcavezető Facebook-oldalán közzétett videóban. Közlése szerint a pekingi érkezést

A Wizz Air a nyárra már jelentős fellendülésben bízik

A Wizz Air a nyári szezonban jelentős fellendülésre számít, és abban bízik, hogy kapacitásának kihasználtsága az idén meg fogja haladni a tavalyi 80 százalékot – közölte a diszkont légitársaság pénteken az MTI-vel ahhoz kapcsolódva, hogy már foglalhatók a 2021/22-es téli menetrendjében

A jövő héttől csak negatív teszttel szabad beutazni Angliába

A jövő héttől csak azok utazhatnak be külföldről Angliába, akik indulásuk előtt koronavírus-szűrésen vesznek részt és a teszt eredménye negatív – közölte pénteken a brit közlekedési minisztérium. A tájékoztatás szerint az intézkedés – a 11 évesnél fiatalabb gyerekek, valamint az árufuvarozásban

Friss levegőre vágyott, kinyitotta a vészkijáratot egy utas Kínában

Újabb hajmeresztő sztoriról érkeztek jelentések Kínából, egy utas a figyelmeztetés ellenére kinyitotta indulás előtt a földön álló repülőgép vészkijáratát, mert friss levegőre vágyott. A nőt később a rendőrök előállították. A brit Mirror kínai lapértesülésekre hivatkozva azt írta, hogy az eset még