Mutáns Archive

Latest Posts

Indiában “duplán mutálódott” vírusvariánst azonosítottak

A koronavírus “duplán mutálódott” variánsát mutatták ki India járvány által legerősebben sújtott, nyugati Mahárástra államában – közölte az ország járványügyi és betegségmegelőzési központjának (CDC) igazgatója szerdán. Szudzsit Kumar Szingh szerint Mahárástrában 206, Újdelhiben pedig kilenc mintában azonosították az új mutánst. Az

Koronavírus: már a nigériai mutáns is terjed a világban

Az arab ország Pasteur Intézete szerint a 13 esetet a fővárosban, Algírban, továbbá az ország déli és keleti tartományaiban jegyezték fel, előtte egyszer sem azonosították Algériában a nigériai változatot. Újabb megbetegedéseket észleltek csütörtökön Algériában a brit vírusváltozattól is, ám mindössze hetet,

Víruskutató: minél többen oltatják be magukat, annál kisebb az esélye az újabb mutánsok keletkezésének

Minél többen oltatják be magukat, annál kisebb az esélye, hogy újabb koronavírus-mutánsok keletkezzenek – mondta Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel. Hozzátette, fenntartás nélkül kell alkalmazni a keleti vakcinákat, mert csak így lehet megfékezni a járvány harmadik hullámát.

Itt az újabb aggasztó hír: hibrid vírusmutáció jött létre, és erősen terjed

A Covid-19 megbetegedést okozó SARS-CoV-2 koronavírus két variánsa génállományait kombinálva jött létre a vírus erősen mutálódott hibrid verziója. A rekombinációs esetet egy kaliforniai vírusmintában fedezték fel, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy új fejezetet nyitott a járvány az emberiség történelmében.

Megjelent Németországban a koronavírus Nagy-Britanniában azonosított mutációja

Megjelent Németországban a koronavírus Nagy-Britanniában azonosított mutációja – közölték csütörtökön illetékesek. A Baden-Württemberg tartományi egészségügyi minisztérium közleménye szerint a B.1.1.7 jelzésű mutációt egy nő szervezetében mutatták ki, aki december 20-án érkezett Németországba Nagy-Britanniából rokonlátogatásra repülővel. A frankfurti repülőtéren lépett be az

Bejelentették: Milánóban is találtak egy beteget, aki a koronavírus új törzsével fertőződött meg

Az Európai Unió gyógyszerügyi hatósága engedélyezte a Pfizer/BioNTech-vakcinát. Az oltásokat december 27-től lehet beadni. Közben eddigi legszigorúbb járványügyi intézkedések léptek életbe az Egyesült Királyságban mert Londonban és Délkelet-Angliában az eddigieknél sokkal gyorsabban terjedő új koronavírustörzs jelent meg. Több ország, köztük Magyarország

Koronavírus: ezt kell tudni az új mutációról

Új koronavírus-mutáció ütötte fel a fejét Nagy-Britanniában, ennek apropóján pedig a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportja összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat. Óráról órára nő azon országok száma, melyek lezárják légi, sőt földi és vízi határaikat a Nagy-Britanniából érkezők előtt, mivel