Kínai Archive

Latest Posts

Hirdetés

Hivatalosan is megnyitotta Magyarország kapuit a keleti vakcinák előtt a kormány

Egy ma megjelent kormányhatározat ugyanis rögzíti, hogy a kormány egyetért azzal, hogy az Európai Unión keresztüli beszerzéseken túl más forrásokból is érkezhessen oltóanyag. Minden kormányzati akadály elhárult – ha volt egyáltalán – a kínai és orosz (és még ki tudja, milyen

Mindössze 50 százalék a kínai vakcina hatékonysága, vagyis szinte semmit sem ér, Orbán Viktor nagyon számított rá

Az eredményt a több mint 12 ezer önkéntes bevonásával végzett tesztelés nyomán mutatták ki. Mindössze 50,38 százalékos hatékonyságúnak bizonyult Brazíliában a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyártó koronavírus elleni vakcinája a tesztelés harmadik szakaszában – jelentette be kedden a kínai oltás vizsgálatáért felelős
Hirdetés