Helyek Archive

Latest Posts

Nagyon rövid időn belül nagyon súlyos terrortámadás jön a kabuli reptéren a brit kormány szerint

Hiteles források szerint küszöbön áll egy terrortámadás a kabuli repülőtéren – mondta James Heappey, a brit védelmi minisztérium fegyveres erőkért felelős államtitkára csütörtökön a BBC televízióban. Közlése szerint rengeteg ember reménykedik még abban, hogy elhagyhatja Afganisztánt – és tartózkodik emiatt a

Lengyelország 750 embert menekített ki Afganisztánból

Lengyelország 750 embert menekített ki a tálibok által elfoglalt Afganisztánból, közülük száznál többen kedden érkeztek Varsóba – közölte Marcin Przydacz lengyel külügyminiszter-helyettes. A diplomata a lengyel közszolgálati hírtelevízióban elmondta: egyre kevesebb afgán jelentkezik azok közül, akik aktívan együttműködtek Lengyelország katonai és

KKM: kimenekítettek 26 magyart Kabulból

Kabulból Taskentbe menekítettek 26 magyar állampolgárt Magyarország katonai szövetségesei – tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szerda délután közleményben az MTI-t. “A magyar féllel egyeztetve, katonai szövetségeseink légi úton kimenekítettek 26 Kabulban rekedt magyar állampolgárt” – fogalmaz közleményében a tárca. A

Engedélyezik a tálibok a civileknek Afganisztán elhagyását

Bár az evakuáció menetrendje még kidolgozásra vár, a tálibok beleegyezésüket adták, hogy a civilek, akik csatlakozni kívánnak a kimenekítéshez, biztonságban elvonulhassanak. Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója jelentette be a tálibok döntését, ugyanakkor elismerte, hogy egyes civilek távozása ellenállásba ütközött,

Agyonlőtték az oktatási miniszter arab főtanácsadóját Izraelben

Agyonlőtték Szahar Iszmailt, Jafit Sasa-Biton oktatási miniszter arab kisebbséggel kapcsolatos ügyeinek főtanácsadóját, az Új Remény párt országos listájának 17. helyezettjét Izraelben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja a ynet vasárnap. A Karmiel melletti Rámá faluba, Iszmail otthonához kiérkező mentők

Izraelben csak tömeges oltással lehet elejét venni a szeptemberi zárlatnak

Izraelben csak a koronavírus elleni tömeges oltással lehet elejét venni a járvány negyedik, delta variáns által okozott hulláma miatt várható szeptemberi zárlatnak – írta a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet pénteken a helyi egészségügyi minisztérium egyik szakemberét idézve.

Csaknem háromszorosára emelkedett a héten az áldozatok száma Romániában

A stratégiai kommunikációs törzs vasárnapi jelentése szerint az utóbbi 24 órában 208 új fertőzést diagnosztizáltak és három fertőzött vesztette életét, így 29-re emelkedett az elmúlt héten elhunyt koronavírusos betegek száma. Ez csaknem háromszorosa az előző heti 10, illetve a két héttel

Vuhanban is ismét megjelent a koronavírus

A koronavírus-járvány legelső gócaként ismert közép-kínai Vuhanban is ismét megjelent a vírus, ezért a helyi hatóságok kedden elrendelték a teljes lakosság tesztelését – írta internetes kiadásában a Global Times című kínai lap. A városban, ahol 2020 júniusa óta nem regisztráltak újabb

Izraelben megugrott az új fertőzöttek száma, és egyre több a súlyos beteg

Izraelben megugrott az új koronavírus-fertőzöttek száma, és egyre több a súlyos beteg is a delta változat okozta negyedik hullámban – jelentette a helyi média pénteken. Az izraeli egészségügyi minisztérium adatai szerint legutóbb március 22-én találtak hasonlóan magas számú, 855 új koronavírus

Csak a beoltottak mehetnek be az éttermekbe Görögországban

Görögországban csak a koronavírus ellen beoltott emberek mehetnek be az éttermek zárt tereibe és a kulturális rendezvényekre – jelentette be Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök hétfőn Athénban. Ez az intézkedés annak a kormányzati stratégiának a része, amellyel oltakozásra igyekeznek serkenteni a lakosságot. A