halál Archive

Latest Posts

Több halálesetet okozhat az új brit variáns, de hatékonyak ellene az oltások

A brit kormány tudományos főtanácsadója szerint vannak arra mutató – egyelőre nem egyértelmű – jelek, hogy a koronavírus néhány hónapja Nagy-Britanniában azonosított új variánsa a korábbi változatnál valamivel több halálesetet okozhat. Sir Patrick Vallance ugyanakkor hangsúlyozta azt is péntek esti sajtótájékoztatóján,

Meghalt egy önkéntes orvos, aki koronavírus-vakcina tesztelésében volt benne, de placebót kapott

Meghalt egy Rio de Janeiró-i 28 éves orvos, aki önkéntesen részt vett az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszercég koronavírus-vakcinájának klinikai tesztelésében – jelentette a brazil média. A brazil nemzeti egészségügyi szolgálat megerősítette, hogy meghalt a tesztprogram egy brazil önkéntese. Ő

“A 10 legfontosabb dolog, amit megtanultam, amióta elvesztettem a fiamat” – a lista, amelyet minden szülőnek el kell olvasnia

Mi szülők vagyunk a felelősek a gyermekeink felé tett jó vagy kevésbe jó döntésekért. Annyira el vagyunk foglalva magunkkal, hogy néha elfelejtjük, hogy az apró dolgok a legfontosabbak. Egy gyermek elvesztése minden szülő legnagyobb félelme, és az általa okozott fájdalom leírhatatlan.