Gulyás Gergely Archive

Latest Posts

Gulyás Gergely: a negyedik hullám Magyarországra is megérkezik

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón. Gulyás

A világ számos vezetője írt táviratot Áder Jánosnak

A világ számos vezetője emlékezett meg a magyar államalapítás ünnepéről Áder János köztársasági elnöknek írt táviratban. Ferenc pápa azt írta: készülve a Budapesten tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson való részvételére, Szent István mennyei közbenjárásáért imádkozik, hogy a magyar emberek élvezhessék majd a

Gulyás Gergely nem cáfolta, hogy Magyarország izraeli kémszoftvert vásárolt – Videó

Nem tagadta a Miniszterelnökség vezetője, hogy izraeli kémszoftvert vásárolt Magyarország, de Gulyás Gergely szerint nem a kormány dönt arról, milyen programot használnak megfigyelésre. Azt is mondta: az a lényeg, hogy törvényesen használják a kémprogramokat, és szerinte 2010 óta minden szabályt betartanak.

Gulyás: bizonyos munkakörökben vizsgálják a kötelező oltás lehetőségét

Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa járványügyi szempontból – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón. Gulyás Gergely közölte: szerdán a kormányülésen a járványhelyzet “európai és magyar dimenzióját” vizsgálta meg a kabinet, és megállapította, hogy “a magyar dimenzió” továbbra is

Gulyás Gergely: Magyarország továbbra is Európa egyik legbiztonságosabb országa

Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa járványügyi szempontból – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón. A teljes oltottságot tekintve Magyarország második az EU-ban Gulyás Gergely közölte: szerdán a kormányülésen a járványhelyzet “európai és magyar dimenzióját” vizsgálta meg a kabinet,

Gulyás: Karácsony politikai okból kelt alaptalan félelmet

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint politikai okból kelt alaptalan félelmet a főpolgármester azokban a magyarokban, akiket kínai vakcinával oltottak be. Gulyás Gergely ezért bocsánatkérést vár Karácsony Gergelytől. A Semmelweis Egyetem kutatása leleplezte, hogy Karácsony Gergely hetek óta politikai célból kelt minden

Gulyás: az egészségügy rendkívüli teljesítménnyel állt helyt egy nagyon nehéz időszakban

Az egészségügy rendkívüli teljesítménnyel állt helyt egy nagyon nehéz időszakban – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten. Gulyás Gergely a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház udvarán a koronavírus-járvány elleni védekezésben kimagasló teljesítményt nyújtók munkáját elismerő Köszönet a hősöknek díjak, azaz a

Kormányinfo: mindegyik vakcina biztonságos

Bár vannak csekély különbségek a koronavírus elleni oltóanyagok között, minden vakcina biztonságos, ezért a kormány arra kér mindenkit, regisztráljon, és oltassa be magát! – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Ma már vakcinabőség van, néhány napon belül bárki

Gulyás: a kormány megszüntetné a kijárási tilalmat és engedélyezné a koncerteket

Az oltásnak köszönhetően sikerült leküzdeni a járvány harmadik hullámát, de a vírus továbbra is “itt van velünk” és azok között, akik még nem oltatták be magukat, és fertőz is. Mivel Magyarországon a pünkösdi hétvégén meghaladja az 5 milliót a beoltottak száma,

Kormányinfó: pünkösd után érhetjük el az ötmillió első oltást

A mostani számítások szerint a pünkösd utáni héten éri el Magyarország az ötmillió első oltást, ezért a kormány a jövő heti ülésén a korlátozó intézkedések további enyhítéséről tárgyal – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón. Nyitva van az online