Fidesz Archive

Latest Posts

Megszavazták az alapszabálymódosítást, a Fidesz kilép a Néppárt frakciójából

Szerdán az Európai Néppárt (EPP) tagsága megszavazta új eljárási szabályzatát, frissítve a 2013 októbere óta hatályos rendelkezéseket. A változtatás minősített többséggel fogadták el – írta meg a pártcsalád honlapján. Mint írják: az új szabályok mától lépnek hatályba, és nem alkalmazzák őket

Önkormányzati választások – megyei jogú városok végeredményei

A 23 legnagyobb vidéki település közül 13-ban lesz fideszes a polgármester, 10-ben az ellenzék nyert. A megyei jogú városokban a vasárnapi polgármester-választáson a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az alábbi – nem végleges – eredmények születtek: Békéscsaba (100 százalék) 1. Szarvas

Ők lettek a kerületi polgármesterek Budapesten

14 ellenzéki, 2 független és 7 fideszes vezetésű kerület lesz. A Fővárosi Közgyűlésben is többségbe került az ellenzék. A budapesti kerületekben a Nemzeti Választási Iroda az alábbi eredmények születtek: Budapest I. kerület (100 százalék) 1. Váradiné Naszályi Márta (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 48,31