fiatalok Archive

Latest Posts

Már lehet regisztrálni a 12-15 éveseket is oltásra

A kormány engedélyezte, hogy megkezdődhessen a 12-15 évesek oltása is – ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be a csütörtöki Kormányinfón. Ennek megfelelően már a mai naptól lehet ezt a korosztályt is regisztrálni oltásra a vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztrációt a szülőnek van

Engedélyezték a 12 és 15 év közötti fiatalok beoltását, és a szülők hozhatják meg a döntést

A kormány szerdán döntött arról, hogy engedélyezi a 12 és 16 év közöttiek koronavírus elleni oltását. Orbán Viktor közölte, nem szerveznek kampányt a 12-16 év közöttiek oltására, a szülők hozzák meg a döntést. Ha a szülők úgy döntenek, be akarják oltatni

Orbán Viktor: Magyarországon több vakcina van, mint ahányan jelentkeztek oltásra

Magyarország az egyetlen ország az EU-ban, ahol több vakcina áll rendelkezésre, mint ahányan oltásra jelentkeztek – mondta a miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón. Hangsúlyozta: a járvány harmadik hullámát legyűrtük, mert az új fertőzöttek száma egyre gyorsabb ütemben csökken, és alacsony a pozitív

Galgóczi Ágnes: a 16-18 évesek több mint 50 százaléka regisztrált az oltásra

A 16-18 évesek több mint 50 százaléka regisztrált a koronavírus-elleni vakcinára, az oltások beadása jelenleg is tart – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának. Galgóczi Ágnes fontosnak nevezte, hogy az oltásra érkezőknél legyen ott a szülői beleegyező

Szlávik: kedvező a 16-18 évesek oltási hajlandósága

Kedvező, hogy sok 16-18 éves fiatal is hajlandó beoltatni magát a koronavírus ellen, hiszen ezzel ők is részei lesznek az “össznépi védettségnek” – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa a közmédiának szombaton. Szlávik János hozzátette: a “nyájimmunitást” könnyebb elérni,

16-18 évesek! Vigyétek magatokkal a szülői hozzájáruló nyilatkozatot az oltásra!

Csütörtökön megkezdődött a 16-18 évesek oltása a kórházi oltópontokon. Az érvényesen regisztrált és SMS-ben értesített fiatalok az interneten tudtak időpontot foglalni. Több mint 90 ezer fiatal regisztrációját fogadtuk be, és többségük már le is foglalta az időpontot. Az SMS-ben értesítettek közül,

Hétfőtől már a regisztrált 16-18 évesek is tudnak online időpontot foglalni

Hétfő reggeltől már az érvényes regisztrációval rendelkező 16-18 évesek is tudnak online időpontot foglalni az oltásra. Több mint 84 ezer érvényesen regisztrált fiatal számára nyílt meg mától az időpontfoglaló. A jogosultak erről ma SMS-értesítést is kapnak. Az oltásukra május 13. csütörtöktől

16-18 éves fiatalok – Péntekig regisztráljatok!

Arra kérjük az oltást kérő 16 és 18 év közötti fiatalokat illetve szüleiket, hogy ha még nem tették, akkor május 7. péntekig regisztráljanak az oltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. Csak az érvényes regisztrációval rendelkezők tudnak majd online időpontot foglalni a jövő hét

Már a 16-18 éves fiatalokat is lehet regisztrálni oltásra!

Mostantól már a 16 és 18 év közötti fiatalokat is lehet regisztrálni az oltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A 16-18 évesek oltása május 10. után kezdődik majd Pfizer-vakcinával. Az oltás a 16. életévet betöltött fiatalnak adható. Az oltás részleteiről és annak pontos

Novák Katalin: elfogadta az Országgyűlés a 25 év alattiak szja-mentességéről szóló javaslatot

Elfogadta az Országgyűlés a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét lehetővé tevő törvényjavaslatot szerdán – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán. A 25 év alatti fiatalok szja-mentessége a gazdaság-újraindítási akcióterv egyik lépése, amely a kormány reményei szerint növeli majd