Szlávik: A lélegeztetőgépre került betegek 40-45 százaléka meghal

Hirdetés

A koronavírus-járvány tavaszi első hullámában a lélegeztetőgépre került betegek mintegy 30 százaléka hunyt el, ez a szám a második hullám alatt 40-45 százalékra emelkedett; továbbra is veszélyeztetettek az idősek és a krónikus betegek, de a Down-szindrómás betegek is veszélyben vannak – mondta el a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, Szlávik János az ATV Heti Napló című műsorában.

Hirdetés

Dél-pesti Centrumkórházban jelenleg csak azok a koronavírusos betegek vannak intenzív osztályon, akik gépi lélegeztetésre szorulnak, fogalmazott Szlávik, ezeknek a betegeknek az ellátása ugyanis egy teljesen más feladat. A gépi lélegeztetett embereket mesterséges kómában tartják, és így megnő a szövődmények száma is.

Előfordul az is, hogy olyan beteg kerül kórházba, aki vigyázott, és pontosan betartotta a járványvédelmi szabályokat, ebből a főorvos szerint az látszik, hogy ma már bárki elkaphatja a koronavírust – fejtette ki.

Hirdetés

A betegek egyre idősebbek és egyre súlyosabb állapotba kerülnek, és így nem tudják kizárni azt, hogy egyre többen halnak majd meg. A fekvőbeteg osztályokon a kórházban a betegek 5-10 százaléka hal meg a vírus miatt Szlávik János tájékoztatása szerint, de azt látni kell, hogy ahogy telnek a hónapok, egyre idősödnek a betegek. Az átlagéletkor most megközelíti az 50-60 évet – tette hozzá.

A főorvos elmondta, hogy továbbra is az idősek és a krónikus betegek vannak a legnagyobb veszélyben, ám az utóbbi hetekben kiderült, hogy a Down-szindrómás emberek is veszélyeztetettek: a tapasztalatok szerint ők tízszer nagyobb eséllyel halhatnak bele a koronavírusba, ezért őket is fokozottan kell védeni.


Hirdetés

Hozzászólások: