Szinte azonnal védettséget ad a Pfizer vakcinája, elsőként kaphat engedélyt Magyarországon

Hirdetés

Jó hírt mondott a CNN amerikai hírtelevíziónak a Yale Egyetem immonológusa, aki állítja a Pfizer és a német BioNTech cég közösen fejlesztett vakcinája már az első oltás után is védettséget ad. Eddig azt mondták, csak a második injekció beadása után ad védettséget. Vannak viszont olyanok, akiknek nem ajánlják ezt az oltást.
Hirdetés


Az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) által nyilvánosságra hozott legfrissebb adatok szerint az amerikai Pfizer és a német BioNTech közösen fejlesztett koronavírus elleni vakcinája már az első oltás beadása után is értékelhető védettséget biztosított a vírus által okozott betegség ellen – írja az Index.
A vakcináról eddig úgy tudtuk, hogy legalább két oltás szükséges 3-4 hetes eltéréssel, hogy valódi védettséget adjon. Jó hír, hogy a védettség kialakulását nem befolyásolja döntően az életkor, vagyis a 65 év feletti betegeknél is hatékony a szer. Az Index.hu azt írja: ez szinte minden várakozást felülmúl, mivel sok védőoltás, például az influenza elleni, jellemzően kevésbé hatékony idősebb korban.

Hirdetés

A vakcinát Nagy-Britanniában tömegesen kezdték beadni. Nemrégiben jött a hír a brit nemzeti egészségügyi szolgálattól, hogy a szert nem ajánlják allergiában szenvedők esetében, mert két egészségügyi dolgozójuknál is anafilaxiás reakciót váltott ki.
Az eseteket vizsgálják, a gyógyszergyártó együttérzését fejezte ki, valamint megjegyezte: az érintettek állapota stabil.

Hirdetés

Hozzászólások: