Szakértő: a magyar lakosság harmada az év végére mély nyomorban fog élni

Hirdetés

Róna Péter közgazdász egy hosszú interjúban a devizahitelről is beszélt, hogy az nem felel meg a hitel fogalmának, érintette a jelenlegi gazdasági helyzetet és a lehetőségeinket is a jövőre nézve, hogy mivel rúghatnánk labdába.

Róna Péter az Indexszel folyatatott beszélgetés során először a devizahitelt részletezte, hogy ezek a szerződések tulajdonképpen létre sem jöhettek volna. Az nem lehetséges, hogy felveszünk egy adott összeget egy adott devizában és azt egy másikban fizetjük vissza. Leszögezte, hogy a devizahitel nem felel meg a hitel fogalmának.

Hirdetés

“A Ptk. az 523. bekezdésben meghatározza, miből áll egy és mit kell tartalmaznia egy kölcsönszerződésnek. A kölcsönszerződés abból áll, hogy a pénzintézet egy meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsát, amely meghatározott pénzösszeget az adós köteles a szerződésben rögzítettek szerint visszafizetni. Benne van a kamat, az ütemezés és így tovább, tehát itt nincs helye annak, hogy valaki felvesz egy bizonyos összeget forintban, amit majd nem forintban, hanem valami más fizetőeszközben kell visszafizetni, erre nincs lehetőség. Ez a mechanizmus viszont nem létezik a kölcsön fogalmában. Ez egy magyar sajátosság, ilyet semmilyen más országban nem hoztak létre” – mondta a szakértő, és később hozzátette, hogy az, ha valaki felvesz hitelt egy bizonyos fizetőeszközben és azt egy másik fizetőeszközben fizeti vissza, az nem kölcsön.

Továbbá szó esett Matolcsy György vezette jegybank monetáris politikájáról is, amiről Róna elmondta, hogy előfordul – máshol is -, hogy a nemzeti bankok befűtenek a gazdaságnak a választások előtt, Matolcsyék is ezt csinálták, amire a közgaszdász 2018-ig azt mondta, hogy rendben van, de az már kevésbé, hogy nem húzták be a gyeplőt.

Hirdetés

“Lement az önkormányzati választás is, és sehol semmi. Nem húzzák vissza, továbbra is tüzelik a gazdaságot. Akkor azt mondtam, ebből baj lesz, ebből infláció lesz, ebből komoly forintleértékelődés lesz. Lett is. Ez a kialakult helyzet szerintem nagyon nehezen orvosolható és gondokat vet fel” – a gazdagok és a szegények közötti olló még nagyobbra nyílik. Elsősorban az élelmiszerárak és az energia függ az árfolyamtól. Róna szerint ezt csak tetézi a koronavírus-járvány okozta válságot.

“Számításaim szerint a magyar lakosság legalább harmada, hárommillió ember az év végére már mély nyomorban fog élni.”

Végül Róna Péter kifejtette, hogy szerinte a víz lehetne a mi gazdasági csodafegyverünk:

“Magyarországnak meg lenne a lehetősége, hogy egy vízgazdálkodásra alapozott élelmiszeripart hozzon létre, a teljes skálán.”

Forrás: atv.hu

Hirdetés

Hozzászólások: