Szabad az út Görögországba az orosz és a kínai vakcinával oltottaknak is
Hirdetés
Görögország elsőként jelentette be, hogy nemcsak az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinákkal beoltott turistákat fogadja.
A szerb és a görög turisztikai miniszterek hétfői találkozója után tartott sajtótájékoztatóján Harisz Teokarisz görög turisztikai miniszter azt mondta, a kínai és orosz vakcinával beoltott szerbek is mehetnek nyáron Görögországba – írja a hvg.hu.
Hirdetés
De nem csak a szerbek. Az elfogadott vakcinák kiterjesztése más nemzeteket, így a magyarokat is érinti, mivel Görögország korábban már bejelentette, hogy május 14-én megnyitja határait a külföldiek előtt, és minden olyan turistát szeretettel fogad aki vagy megkapta a vakcinát, vagy rendelkezik antitestekkel vagy fel tud mutatni egy negatív PCR-tesztet. De akkor még nem részletezték, hogy az orosz és a kínai vakcinával beoltottakra is vonatkozik-e majd a nyitás.
A görög miniszter a hétfői sajtótájékoztatón azonban már konkrétan úgy fogalmazott, hogy országa elfogadja az összes oltást, beleértve a kínait és az oroszt is, amelyeket (még) nem engedélyezett az uniós gyógyszerügynökség, csupán az oltottság igazolására lesz szükség.
A tervek szerint a 10 év alatti gyerekeket pedig oltás és teszt nélkül is beengedik majd Görögországba.
Hirdetés