Scholz: az európai vállalkozások továbbra is euróban vagy dollárban fizetnek az orosz gázért

Hirdetés

Az európai vállalkozások továbbra is euróban vagy dollárban fizetnek az Oroszországól vásárolt földgázért – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár csütörtökön Berlinben.

Olaf Scholz az osztrák kancellárral, Karl Nehammerrel tartott tájékoztatóján az ügyben Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán telefonon folytatott megbeszéléséről kérdésre válaszolva elmondta: áttekintették a szerződéseket, és megállapították, hogy néha a dollárt, rendszerint pedig az eurót rögzítették az elszámolás pénznemeként.

Hirdetés

Ezért “az orosz elnökkel folytatott megbeszélésen világossá tettem, hogy ez így is marad” – mondta Olaf Scholz.

A kancellár szóvivőjének szerda esti közleménye szerint a beszélgetésen Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy a rubelalapú elszámolás bevezetése nem jelent változást az európai szerződéses partnereknek, mert továbbra is a megszokott módon, euróban kell fizetni, méghozzá a Gazprom Banknak, amelyet nem érintenek az Ukrajna ellen indított háború miatt elrendelt szankciók. A közlemény szerint Olaf Scholz kijelentette, hogy nem fogadja el az eljárás megváltoztatását, és írásbeli tájékoztatást kér orosz partnerétől.

Hirdetés

Olaf Scholz minderről a csütörtöki tájékoztatón elmondta: tanulmányozzák majd Vlagyimir Putyin tájékoztatását, mindenesetre az orosz földgázt importáló európai cégek továbbra is az érvényes szerződéseknek megfelelően “akarnak, tudnak és fognak fizetni”.

A két kancellárt kérdezték a többi között az orosz energiaembargó lehetőségéről is, amellyel kapcsolatban mindketten megerősítették elutasító álláspontjukat, ugyanakkor kiemelték, hogy az orosz energiafüggőség gyors csökkentésére törekednek.

A függés az orosz energiaszállításoktól “szörnyű érzés”, de nem lehet az egyik napról a másikra megszüntetni – fogalmazott Karl Nehammer.

Olaf Scholz elmondta, hogy már az idén elérhető a függetlenség az orosz széntől és kőolajtól – amelyek részaránya a németországi felhasználásban 50 százalék, illetve 35 százalék volt az Ukrajna elleni orosz agresszió előtt -, de a földgáz esetében hosszabb ideig tart és nagyobb feladatot jelent az orosz források kiváltása.

A német kancellár egyben felszólította Vlagyimir Putyint, hogy tegye lehetővé a tűzszünetet Ukrajnában. Jelezte, hogy van még lehetőség az Ukrajna megtámadása miatt Oroszországot sújtó büntetőintézkedések fokozására, és Németország felkészült minden eshetőségre.

MTI



Hirdetés

Hozzászólások: