Rusvai: nyáron maszk nélkül nyaralhatunk, járhatunk enni-inni

Hirdetés

Az eredeti, vuhani koronavírus-változatnál 60-70 százalékos nyájimmunitást mondtak, a brit mutánsnál magasabbra kell tenni a mércét, 80 százalék fölötti átimmunizáltságra van szükség ahhoz, hogy biztonságban legyünk Rusvai Miklós szerint. A virológus az ATV Híradójának arról beszélt, ez a nyárra meglesz, ha mégsem, akkor a nyár a kezünkre játszhat a száraz, meleg idővel, ami a koronavírus elpusztításában segítséget nyújt.

Hirdetés

„A fertőzőképessége ennek a vírusnak akkor is alábbhagy, ha a brit variánsról van szó. Ezzel együtt tartom magam ahhoz, hogy júniustól már teljes nyitás is lehet, ha ilyen ütemben halad az immunizálás. Lehet, hogy még nem érjük el a 85 százalékos átimmunizáltságot, de a nyári meleg, száraz idő segíteni fog abban, hogy a járvány alábbhagyjon” – fogalmazott a szakember. Az átimmunizáltság két részből tevődik össze: egyrészt az oltásból szerzett immunitásból, valamint az átvészeléses immunitásból, ami alatt azt értjük, ha valaki már átesett a fertőzésen.

„Senkinek sem kell attól félnie, hogy az arca félig fehér, félig lebarnult lesz a nyáron. Úgy gondolom, hogy maszk nélkül nyaralhatunk, maszk nélkül napozhatunk, maszk nélkül járhatunk vendéglőbe, uszodába és bármilyen szórakozóhelyre” – vélekedett Rusvai. Hozzátette azt is, reméli, hogy nagy rendezvények is megtarthatók lesznek már, beleértve a sportrendezvényeket is, akár az olimpiát. „Mihelyt az iskolának vége, a maszkviselésnek is vége lehet” – mondta Híradónak.

Hirdetés

Mint mondta, a járvány harmadik hullámának csúcsán túl vagyunk, ezzel a magyarországi koronavírus-járvány csúcsán is túl vagyunk, hiszen az immunizálás és az oltás olyan mértéket ér el őszre, hogy a járvány nagy fellángolásától nem kell tartanunk. „Lehet, hogy egy kis mértékű esethalmozódás ősszel lesz, de ez nem lesz összehasonlítható a mostani járványhullámmal” – vélekedett a virológus.

Rusvai szerint az, hogy a húsvét alatt sokan megmozdultak, két hét múlva egy kis megtorpanást idézhet elő a statisztikai adatok lefelé haladó tendenciájában. Ugyanez lehet az április 19-i iskolanyitás után nagyjából két héttel, ekkor is egy megtorpanás következhet. „Tartós tendenciaként innentől kezdve a kedvező irányt: a halottak, a lélegeztetőgépen és kórházban lévők számának csökkenését fogjuk látni” – mondta a víruskutató.

MTI


Hirdetés

Hozzászólások: