Rossz hír érkezett: A beoltottak is képesek újrafertőződni és továbbadhatják a vírust

Hirdetés

Nagyon pozitív, hogy akik megkapták az oltást, azok közül senki még enyhe tünetekről sem számolt be eddig – mondta Falus Ferenc korábbi országos tisztifőorvos az ATV Start című műsorában. A szakember ugyanakkor azzal számol, hogy ebben az ütemben nyár végéig is eltart, mire elég nagy tömegek megkapják az oltást.

Hirdetés

A volt országos tisztifőorvos szerint a briteknél észrevett, gyorsabban terjedő koronavírus-mutáció azért kelt aggodalmat, mert még nem lehet sokat tudni róla. Ami viszont biztosnak tűnik, hogy ez a koronavírus-variáns a megfertőzöttek nyolcvan százalékát enyhe tünetekkel fertőzi meg, a többiek szorulnak kórházi kezelésre, és jelenleg az új változat is követi ezt a szabályt.

Ami szerencse, hogy a vakcinákra való érzékenysége, úgy tűnik, megmaradt.

Szerinte nagyon pozitív, hogy akik megkapták az oltást, azok közül senki még enyhe tünetekről sem számolt be. Rögzítette, hogy a védőoltások bármelyikének sokkal kisebb a kockázata, mint a koronavírus miatt történő megbetegedésnek. Azonban azt is közölte, hogy

A beoltottak is képesek megfertőződni és továbbadni a vírust, noha tüneteket nem produkálnak. Ezért továbbra is hordani kell a maszkot és betartani az egyéb járványügyi intézkedéseket.
Falus számításai szerint hárommillió embert kell beoltani, körülbelül kétmillióan pedig már áteshettek a fertőzésen.

Hirdetés

Az oltási tervvel kapcsolatban emlékeztetett arra az uniós megállapodásra, hogy először az egészségügyi dolgozókat, majd az idősotthonokban lakókat, ezt követően a kritikus infrastruktúrában lévőket kell oltani, s csak később az egyéb társadalmi csoportokat. Falus szerint nyár végéig is eltart az oltás ebben az ütemben.

Az egykori ellenzéki főpolgármester-jelölt Úgy vélte, az Orbán-kormány teljesítményét abból lehet majd lemérni, hogy januárra mekkora lesz az átoltottság a külföldi adatokkal összehasonlítva.

Az influenza elleni oltást ugyanakkor továbbra is mindenkinek ajánlja.

Forrás: index.hu


Hirdetés

Hozzászólások: