Retteg az állatkínzó! Rendőrök próbálják megvédeni haragosaitól
Hirdetés
Retteg az állatkínzó! Rendőrök próbálják megvédeni haragosaitól
Mindenki jól ismeri a faluban, de nem szeretünk vele beszélgetni. Amit mindenki látott tőle a videóban, az az agresszivitás tényleg az ő alapstílusa – kezdte egy, a neve elhallgatását kérő asszony, aki szerint igazi zarándokhely lett a tanya – írja a Blikk.hu
– Napok óta látok motorosokat, arra sétálókat a tanya környékén. Mindenki kíváncsi rá, hol bujkál Magdi.
Mint arról beszámoltunk, a nő kutyája elszökött, mert megrettent a vihartól, az asszony pedig büntetésül az autója mögé kötötte, majd 15 kilométeren át vonszolta. Mire a rendőrök kiértek, az ebet már elhantolta a család, de az állatvédők boncolást kértek, mert azt gyanítják, a kutya még élt, amikor rádobálták a földet. Az asszony közölte, korábban a lovával is így bánt, nem hitte, hogy baj lesz.
– Keményen bánik az emberekkel és az állatokkal is, de amit most csinált, az még minket is elborzasztott. Nem tudjuk elképzelni, hogy mi járhatott a fejében, amikor az autóhoz kötötte szerencsétlen kutyát, de az biztos, tudta, hogy amit csinál, az bűncselekmény – tette hozzá a nő.
Az embertelen kínzás után az asszonynak nyoma veszett, a tanyán csak az állatai járkálnak
Próbáltuk elérni a polgármestert is, de szabadságra hivatkozva nem nyilatkozott.
A nagy jómódban élő asszonyt hiába kerestük a hatalmas gazdaságban, a porta üresen állt, csupán néhány szárnyas jószág, egy macska és egy félénk kis fekete puli jelezte, hogy általában van élet a telken. Érdekes azonban, hogy a környéken rendőrök és polgárőrök is többször megfordultak.
– Persze, hogy fel-alá járnak a zsaruk. Bárki szívesen megcsinálná a Magdival azt, amit azzal a szerencsétlen kutyával tett, ettől próbálják megvédeni – jegyezte meg lapunknak egy másik asszony.
Tüntetést hirdettek
Az internet népe nemcsak a nemtetszésének adott hangot, de petíció írásába is kezdett. Online aláírásgyűjtés indult, hogy minél komolyabb felelősségre vonás történjen az asszony ügyében. Már mintegy 100 ezer ember látta el ezt a szignójával. Szerda estére az állatvédők békés demonstrációt is hirdettek a tanya elé.
Forrás: blikk.hu
Hirdetés