Rendkívüli bejelentés: Energia-veszélyhelyzetet hirdet a kormány

Hirdetés

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A kormány energia-veszélyhelyzetet hirdetett és hét pontból álló intézkedési tervet fogadott el, ennek részeként augusztus 1-jétől a rezsicsökkentett gáz- és áramárat csak a lakossági átlagfogyasztás mértékéig biztosítja – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a kormányifón. Ismertette: Az elmúlt napokban világossá vált, hogy nagy valószínűséggel a jelenlegi állás szerint Európában nem lesz elég gáz az őszi és téli fűtési szezonra. A magyar családok és gazdaság energiaellátásának védelmére éppen ezért több más országhoz hasonlóan hirdet a magyar kormány is energia-veszélyhelyzetet.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó elején elmondta: Ma nem a kormánynak, hanem a kormánykabineteknek volt ülése, így ezekről a döntésekről tud beszámolni.

Hirdetés

Most Magyarországon is eljött a pillanat, hogy a kormány energiaveszélyhelyzetet hirdessen, hiszen Európa jelentős részén energiaválság van. Az áram ára egy év alatt több mint ötszörösére, a gáz ára több mint hatszorosára növekedett és nem látni, hol van ennek a vége.

Úgy tűnik, hogy a téli időszakra nem lesz elég gáz Európában, így több országot követve Magyarországon is energiaveszélyhelyzetet hirdet a kormány. Ennek célja, hogy felkészüljünk a válságra és megerősítsük az energiabiztonságot.

Augusztustól energia-veszélyhelyzetet hirdet a kormány – jelentett be Gulyás Gergely.

Hirdetés

Hét pontból áll a kormány programja:

Magyarország másfél milliárd köbméterről kétmilliárdra növeli a hazai kitermelést
Szijjártó Péter felhatalmazást kapott további gázforrások felkutatására
Kiviteli tilalmat rendelnek el az energiára és a tűzifára
Az év végéig fokozzuk a lignitkitermelést
A Mátrai Erőmű blokkjainak mihamarabbi újraindítása
A paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbítása
A csökkentett gáz és áramár csak az átlagfogyasztásig marad érvényben

A villamosenergia sávhatára 210 kW havonta, gáznál pedig 144 köbméter. Ez éves mértékben 2523 kWh áram és 1729 köbméter gázt jelent. A háztartások háromnegyedét nem érinti a változás, az átlagfogyasztásig pedig mindenki számára elérhető marad a rezsicsökkentés – emelte ki Gulyás Gergely.

A rezsicsökkentés az átlagfogyasztás mértékéig marad érvényben, ami azt jelenti, hogy a családok háromnegyede számára továbbra is fennmarad az intézkedés

– ismertette Németh Szilárd.

Hirdetés

A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy az energiaveszélyhelyzet azért szükséges, hogy a rezsicsökkentés továbbra is fenntartható legyen. Ebből a célból korábban létrejött a rezsivédelmi alap, a mostani szabályozás szerint pedig az átlagfogyasztás mértékéig marad a rezsicsökkentett ár.

Egy átlagfogyasztó a villamosenergiára 7750 forintot költ, ez rezsicsökkentés nélkül 50 823 forint lenne. Gáznál ugyanez az összeg 15 833 forint, rezsicsökkentés nélkül pedig 131 441 forint lenne havonta – részletezte.

Azaz egy átlagos fogyasztó havonta 158 691 forintot spórol a rezsicsökkentésnek köszönhetően és az átlagfogyasztók tekintetében ez teljes egészében megmarad. A háztartások háromnegyedének ez semmilyen változást nem fog jelenteni, az átlag felett fogyasztó egynegyednek pedig csak az átlagfogyasztás felett kell megfizetni a teljes árat.

Hirdetés

A nagycsaládosok kedvezményes fogyasztási limitje megmarad,

tehát náluk nem az éves 1729 köbméter gázfogyasztás lesz, hanem 2329 köbméter, ugyanis minden háromgyermekes családnak jár 600 plusz köbméter, továbbá ezen felül gyermekenként további 300 köbméter – emelte ki.

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a télen is legyen elég gáz

A közmédia kérdésére válaszolva Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a télen is legyen elég gáz. Ezzel kapcsolatban egyelőre csak jó hírek vannak, a Magyarországra irányuló gázszállítások nem csökkentek.
A kormány további gázszállításokról tárgyal, aminek ha lesz eredménye, arról be fognak számolni.

Hirdetés

Rágalomhadjárat folyik hazánk ellen

Kérdésre válaszolva a LIBE-bizottság legújabb jelentését is kommentálta a miniszter. Szerinte egy rágalomhadjárat folyik hazánk ellen, és ennek része a mostani jelentés is, ami nem túl érdekes, nem túl színes, nem túl sok újat hozó fejezete.
Zavartalan a gázszállítás

A gáz szállításának megszűnése esetére vonatkozó vészforgatókönyvi tervet firtató kérdésre Gulyás Gergely elmondta, hogy minden esetre van a kormánynak terve, de egyelőre zavartalan a gázszállítás.

Tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy Románia és Bulgária felöl is érkezik gáz – ennek kapcsán Gulyás Gergely elmondta, minden alternatív útvonal segít, ha van újabb megállapodás azt jelzik.

Gulyás Gergely újságírói kérdésre elmondta, hogy a kormány nem tervez olyan javaslatokat, amik a lakosság komfortérzeteit rontó intézkedések lennének, hozzátette: mindaddig, amíg nem szükséges ilyet tenni, addig ettől tartózkodnak, a haváriahelyzet legutolsó lépése lenne ez.

Október 1-ig érvényben van a benzinárstop

Gulyás Gergely kérdésre reagálva ismertette a kormány azon döntését, amely október 1-ig meghosszabbította az árstopot. A helyzet esetleges gyors változására a kormány reagál, viszont a cél a családok védelme.

A miniszter ismertette, hogy a bevezetett árstopok az inflációt lassítják.

Érvényben maradnak a kata módosításai

Gulyás kérdésre elmondta, a kamarával egyeztetettek a katáról. A most kialakított szabályozás visszatérés a korábbi állapothoz – tette hozzá. Nem látják okát a módosításoknak – mondta. Gulyás Gergely hangsúlyozta: ezt nem költségvetési intézkedésként hozták meg, hanem azért, mert nem fogadható el az, hogy míg egy katás havi 50 ezer forint adót fizet úgy, hogy munkaviszonyt vált ki, addig egy ápolónő pedig átlagosan havi 184 ezer forintot.

A baloldal mindent megtesz, hogy ne kapjanak sokan béremelést.

Gulyás Gergely ismertette, hogy a helyreállítási alap forrásait a tanárok és egészségügyi dolgozók béremelésére költenék, ha a magyar baloldal nem tenne meg mindent azért, hogy ez ne valósuljon meg. Az Európai Unióval egyetért a kormány abban, hogy szükség van a pedagógusok, és az egészségügyben dolgozók esetén.
A magyar tervezet a helyreállítási alap hozzájutásához minden téren megfellel az uniós jognak.

A klímacélok tarthatók

Újságírói kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta, hogy az uniós klímacélok tekintetében jól állunk, és a most bevezetett intézkedésekkel is tudjuk ezt tartani.

A rezsicsökkentéssel kapcsolatban a miniszter ismertette, hogy a kis- és középvállalkozások esetében korábban hozott kormányzati döntést a mostani rendelkezés nem érinti.

Gyurcsány Ferenc aktivizálta magát

Gyurcsány Ferenc az elmúlt napokban többször kijelentette, hogy készülnek a kormányzásra. Erre reagálva Gulyás Gergely elmondta, hogy ez érzékelhető, Gyurcsány kiküldte az ifjúsági tagozatát tüntetni a kata módosítása után, amit annak idején egyébként meg sem szavazott a baloldal. A miniszter szerint az országra nézve leselkedő veszélyek közül, még egy ilyen válsághelyzetben is értelmezhető nagyságú, ha Gyurcsány Ferenc a hatalom közelébe akar jutni.

Igazságos gázelosztás?

Gulyás Gergely elmondta, hogy most azok, akik küzdöttek, hogy az energia szankciókat bevezessék, most tőlünk szeretne energiaforrásokat szerezni, ők szeretnék, most elosztani a Magyarországra is érkező gázt. Nincs Brüsszelnek mozgástere arra, hogy gázelosztási tervet dolgozzon ki.

Újságírói kérdésre Gulyás Gergely kijelentette: Nem kell kisegítenünk a tagországokat. Nincs ilyen kötelezettségünk. Ettől függetlenül szívesen segítünk, ha Magyarországon a helyzet rendben van.
A kormány jelenleg azon van, hogy a gáztározók feltöltése soron kívül a leggyorsabban megtörténjen. Ezért Szijjártó Péter fel lett hatalmazva a további gáz beszerzésre.

Mi fizetjük a határvédelmet

Európát is védjük Magyarországot mellett, így mi fizetjük, amit Európától nem kapunk meg. Az EU a határvédelmi költségek kevesebb mint 5 százalékát térítette meg eddig hazánknak, saját pénzből védjük a határokat, erre továbbra is képesek vagyunk erre – ismertette Gulyás Gergely.

A sávhatárig marad a rezsicsökkentés

A rezsiárakkal kapcsolatban Gulyás Gergely újságíró kérdésre válaszolva megismételte, hogy csak az átlagfogyasztás feletti fogyasztást kell majd piaci áron fizetni a lakossági fogyasztóknak.

Visszatért az eredeti funkciójához a kata

Gulyás Gergely újságírói kérdésre kifejtette, hogy visszaélések történtek a kata adónemmel. Kétszer is módosítottak rajta, viszont úgy tűnik, az intézkedések nem voltak elég szigorúak.
A miniszter ismertette, hogy a dolgozók kétharmada munkaviszonyt váltott ki a kata-val, viszont az nem ezzel a céllal jött létre.
Gulyás ismertette, a szabályozás olyan kiskapukat nyitott, ami miatt alternatívaként kezdték el használni a katát.

Tájékoztatást kapnak a fogyasztók

Akik éves általányt fizetnek a rezsiért, ott a többlettfogyasztásra vonatkozó árakról hónapokra elosztva kapják majd meg a tájékoztatást a fogyasztók, tehát nem az év végén derül ki, hogy kell-e többletet, piaci áron mért gáz és áramot fizetni – mondta Gulyás Gergely újságírói kérdésre válaszolva.

Mint ismert, a háborús energiaárak és az európai energiaellátási problémák Magyarországra is kihatnak, ezért Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggelre a Karmelita kolostorba összehívta a kormánykabinetet.

A kabinetvezetői értekezletet azért tartották, mert energia-veszéhelyzet van Európában; az ukrajnai háború miatt emelkednek az energiaárak, és az elmúlt napokban világossá vált, hogy az őszi–téli időszakban nem lesz elegendő gáz az Európai Unió országaiban.

FOrrás: hirado.hu

Hirdetés

Hozzászólások: