Pókhal ölt meg egy 16 éves fiút sznorkelezés közben a spanyol partoknál

Hirdetés

Először azt hitték, fulladás okozhatta a halálát, de aztán szúrásnyomokat találtak a torkánál.

Egy mérgező hal szúrásától halt meg egy 16 éves spanyol fiú sznorkelezés közben a Barcelonától északra található Platja d’Aro tengerpartjánál – jelentette a helyi sajtó. A beszámolók szerint a meg nem nevezett fiú előző hét szombaton úszott ki a Földközi-tengerbe, és szüleinek nagyjából fél 4-kor tűnt fel, hogy hosszú ideje nem látják.

Hirdetés

A szülők azonnal értesítették az életmentőket, de végül másik fürdőzők találtak rá a testére, nagyjából 45 perccel később. Partra vitték, de hiába próbálták újraéleszteni, már nem tudták megmenteni az életét.

A szerdán nyilvánosságra hozott boncolási eredmények szerint a fiú halálát egy hal mérge miatt kialakult allergiás reakció okozta. A fiúnak a nyakán találtak kis szúrásnyomokat, és nem zárták ki annak lehetőségét sem, hogy a méreg megbénította a légcsövét, és emiatt nem tudott levegőt venni. A mérget elküldték egy laboratóriumba, de még nem azonosították.

A szülők közlése szerint a kérdéses hal egy pókhal volt. Elmondásuk szerint a halálát okozó hal feltűnt a fiú kamerájának felvételein, amit a halála előtt készített sznorkelezés közben. A hatóságok még vizsgálják a fiú által készített felvételeket.

Az El Pais című spanyol lap cikke szerint idén már húszan fulladtak a tengerbe Katalónia partjainál.

Fotó: Gettyimages
Forrás: 24.hu

Hirdetés

Hozzászólások: