Péntektől Budapestre kell vinni minden súlyos állapotú koronavírusos beteget
Hirdetés
A beteg bármilyen mozgatása kockázat, ráadásul adott esetben a fél országon keresztül kell zötyköltetni – írja az új rendelkezésről Dr. Kunetz Zsombor.
Két fontos rendelkezés is jött hétvégén a koronavírusos betegekkel kapcsolatban – írja a 444-en Dr. Kunetz Zsombor.
Hirdetés
Az egyik a május 4-én kiadott egészségügyi újraindítással kapcsolatos: már nem teszik kötelezővé a beteg légútbiztosítása (intubálása) előtti koronavírustesztet. Ebben a rendelkezésben azt írják, hogy a szakmai kollégiumok átgondolták az eljárásokat.
“Azonban így is benne maradt az eljárásrendben a hospice-palliatív ellátás keretében a maszkos lélegeztetés, valamint a neonatalógiai ellátásban a légúti leszívás, vagy a lélegeztetés minden formája. Tehát ezen beavatkozások előtt PCR-tesztet kellene végezni. Dehát az ember nem tervezetten akar maszkkal lélegeztetni, vagy koraszülötteket lélegeztetőgépre rakni, légúti váladékot sem viccből, vagy passzióból szívna le az orvos, hanem azért, hogy a beteg meg ne fulladjon. Amire levonul a járvány, talán sikerül kitalálni a szakmailag megfelelő eljárásrendet” – írja Kunetz Zsombor.
A másik rendelkezésről szóló levelet Müller Cecília jegyzi és Kásler Miklós EMMI miniszter hagyta jóvá.
Ebben az áll, hogy a beutalási rend megváltozik május 8-tól az alábbiak szerint:
“A koronavírus (2019-nCOV) fertőzés jellege és tünetei alapján a továbbiakban – kapacitásai mértékéig – a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, valamint az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet látja el a középsúlyos és kritikus állapotú, szállítható betegeket.
Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu
Hirdetés