Orosz kormányfő-helyettes: megjavíthatók a megrongált Északi Áramlat gázvezetékek
Hirdetés
Műszakilag megvalósítható az Északi Áramlat-1 és az Északi Áramlat-2 gázvezeték megrongált csöveinek javítása ez, de ehhez sok időre és pénzre van szükség – jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes vasárnap a Rosszija 1 állami televízió Moszkva. Kreml. Putyin című heti magazinműsorában.
“Ilyen baleset még soha nem történt. Természetesen megvannak a technikai lehetőségek az infrastruktúra helyreállítására, de ehhez időre és megfelelő pénzeszközökre van szükség. Biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk a szükséges lehetőségeket” – nyilatkozott Novak.
Hirdetés
“Ma az az első dolgunk, hogy kiderítsük, ki tette ezt, és biztosak vagyunk benne, hogy bizonyos országok, amelyek korábban hangot adtak álláspontjuknak, érdekeltek voltak ebben. Mind az Egyesült Államok, mind Ukrajna, mind Lengyelország azt mondta korábban, hogy ez az infrastruktúra nem fog működni, és hogy mindent megtesznek ezért, így ezt természetesen komolyan tisztázni kell” – tette hozzá.
Ugyanebben a műsorban Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója azt állította, közvetett bizonyítékok utalnak rá, hogy a Nyugat érintett a gázvezetékeken történt incidensekben.
Hirdetés
“Folytatjuk az adatgyűjtést, de egyelőre közvetett adatokról van szó. Mind a korábban nyilvánosan bemutatottak, mind azok, amelyek még nem nyilvánosak, nyugati nyomra utalnak” – mondta Nariskin.
Az orosz kémfőnök pénteken “nemzetközi terrorcselekmények” minősítette a történteket.
Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek annektálásáról szóló egyezményének pénteki aláírási szertartásán azt mondta, hogy “az angolszászok számára már kevesek a szankciók, és áttértek a diverziókra” az Északi Áramlat vezetékei elleni robbantások megszervezésével, és “gyakorlatilag hozzáláttak az összeurópai energetikai infrastruktúra megsemmisítéséhez”.
Hirdetés
“Mindenki számára nyilvánvaló, hogy ez kinek hasznos. És akinek ez hasznos, az tette ezt” – hangoztatta a Kremlben Putyin.
Szergej Kuprijanov, a Gazprom orosz állami gázipari vállalat szóvivője az ENSZ Biztonsági Tanácsának orosz kezdeményezésre összehívott pénteki ülésén azt mondta, hogy a “rendkívüli esemény” idején – a robbanásokat hétfőn észlelték – az Északi Áramlat gázvezeték három vezetékszála mintegy 800 millió köbméter gázt tartalmazott, ami Dánia háromhavi fogyasztásának felel meg. Kuprijanov megfogalmazása szerint a csővezetékek szivárgását “fizikai rongálódás” okozta, és jelenleg nem lehet megmondani, hogy mennyi ideig tart majd a működőképesség helyreállítása, amit nagyon nehéz feladatnak nevezett. Hangsúlyozta a helyszíni vizsgálat fontosságát.
Dmitrij Poljanszkij, az orosz ENSZ-nagykövet első helyettese vasárnapi Telegram-bejegyzésében botrányosnak nevezte és kifogásolta, hogy a pénteki BT-ülésen elnöklő Nicolas de Riviere, Franciaország állandó ENSZ-képviselője nem engedte, hogy Kuprijavov válaszoljon a Gazprom ellen megfogalmazott “inkorrekt” vádakra. Poljanszkij szerint a francia diplomata megszegte a BT eljárási szabályait, a nyugati országok pedig a szabotázsakció kivizsgálásának akadályozása mellett azt igyekeznek elhitetni, hogy Oroszország áll a történtek mögött.
MTI
Hirdetés