Örökre elsodorta a brutális árvíz: Zokogva árulta el a tótvázsonyi férfi mi volt felesége utolsó mondata

Kapaszkodott férjébe, de esélyük sem volt.
A most már apró patak éppen kettévágja Lajos bácsiék völgyben fekvő kertjét, de felduzzadva végigszáguldott Tótvázsonyon. Magával sodorta a leszakadt ágakat, a hatalmas köveket is.

Marika néni próbálta megtisztítani a robogó víz környékét, amikor megtörtén a tragédia.

– A dombról észrevettem, hogy a feleségem, Marika vissza akart jönni a hídon, de a hetvencentisre duzzadt vízben eltévesztette az átjárót. Láttam, amint a sodrás kiütötte a lábát és már vitte is – mondta el Pintér Lajos a Blikknek

– Marika után gázoltam a vízbe közben még az esőkabátját is letéptem róla. Ő is küzdött, kapaszkodott belém, de esélyünk sem volt az áradattal szemben. Kétszer ki tudtam emelni a fejét a vízből. Aztán elernyedt. Tudtam, hogy itt a vége. Ötven méterrel feljebb néhány ember épp fát gyűjtött. Üvöltve, ordítva kértem tőlük segítséget. De elszaladtak – temette kezét az arcába a férfi.

A nyugdíjas kőműves elsírta magát. Kimondta sosem felejti el a felesége könyörgő tekintetét. És az utolsó mondatát: „Öcsi, segíts!”

– Nem tudtam megmenteni. Pedig a korom ellenére jó erőben vagyok, ha kell, puszta kézzel felszántom a kertet. De ott kevés voltam. Miután az első feleségemtől elváltam, leégett a házam, felépítettem, majd eladtam. Az árát ellopta tőlem egy bűnöző. Újat építettem. Mindig talpra álltam, de ez már nekem sok. Hiába kértem a feleségemet, maradjon, lement megnézni a kertet. Korábban, ha lejöttem ide dolgozni, mindig hívtam őt is. Úgy gondoltam, idős vagyok már, ha valami történik velem, legyen, aki segítséget hív hozzám. És pont én nem tudtam megmenteni őt.

Fotó: Blikk

Forrás: Blikk