Orbán Viktor beszéde a parlamentben: “a baj, amiben leszünk, egyre hosszabb lesz, és az nem három hónap lesz, kedves Barátaim!”

Hirdetés

Orbán Viktor beszéde a parlamentben:

“Félreértik a helyzetet. Nem arról beszélünk, hogy kilencven nap múlva majd összeülünk, és megvitatjuk nyugodtan, hogy véget ért-e a válsághelyzet. Ha a védekezés sikeres, akkor a járvány elnyúlik, mert a célja a védekezésnek, hogy a terjedését lassítsuk. Következésképpen nem azt akarjuk, hogy hirtelen mindenki beteg legyen, átessen ezen az egészen, mert ha ez bekövetkezik, akkor olyan mennyiségű beteg zúdul az egészségügyi ellátórendszerre, hogy nem tudjuk az embereket ellátni. A mi feladatunk, amivel mi foglalkozunk és én személy szerint, hogy megtervezzük azt az útvonalat, a fertőzésnek azt az útvonalát, amit ugyan megállítani nem tudunk, vakcina nincs, eltüntetni sem tudom, de meg kell tervezni azt az útvonalat, hogy úgy haladjon a terjedése, hogy közben egyetlen pillanatra se mondja fel a szolgálatot az egészségügyi ellátórendszer működése. Ezt hívják Olaszországnak; ami ott bekövetkezett, azt kell elkerülni. Tehát ez az ív hosszabb lesz: minél inkább lassítani tudjuk a terjedést, a baj, amiben leszünk, egyre hosszabb lesz, és az nem három hónap lesz, kedves Barátaim!”

Hirdetés


Hirdetés

Hozzászólások: