Orbán beszéde miatt lemondott Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott
Hirdetés
Orbán Viktor tusványosi beszéde miatt kedden benyújtotta lemondását Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott, írja a hvg.hu. A szociológus a lapnak megerősítette döntését, és elküldte a lapnak a miniszterelnöknek írt levelét, melyben a többi közt azt írta:
Hirdetés
Őszintén sajnálom, hogy egy ilyen szégyenteljes állásfoglalás miatt kell megszakítanom azt a kapcsolatot, ami, bár az illiberális fordulatod óta egyre nehezebben volt kezelhető számomra, még rövidtávon fenntarthatónak látszott. Egy ilyen, az összes alapértékemmel ellentétes beszéd elhangzása után azonban nem maradt más választásom: annak ellenére, hogy az eredeti felkérésedben szereplő, teljes szabadságomat soha semmiben nem korlátoztad, most nyilvánosan kell szakítanom veled a Tusnádfürdőn elhangzottak miatt.”
Hirdetés
Emlékeztette Orbánt a levélben arra is: már személyesen is elmondta neki, hogy szerinte az említett vállalhatatlanság határát már a „homofób” törvény is túllépte, ő mégis folytatta a felzárkóztatási programmal kapcsolatban kapott megbízását, munkáját, de a „tusványosi beszéded még ezen előzmények ellenére is meglepett”. Hozzátette: „Nem tudom, hogy’ nem vetted észre, hogy a korábbi migráns- és Európa-ellenességből egy Goebbels-hez méltó, tiszta náci szöveget adsz elő, amikor, szokásod szerint átolvastad a beszédet. De ettől, a tény súlyossága miatt, még közel 20 éves barátságunk okán sem tudok ezúttal eltekinteni.”
A teljes levél a Hvg.hu-n olvasható.
Hirdetés