Orbán: A nyugdíjrendszer fenntarthatósága miatt kell kivezetni a katát

Hirdetés

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benkő Vivien Cher

A nyugdíjrendszer fenntartása miatt van szükség a kata változtatására – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában, melyben a kata kivezetése miatt tüntetőket az ellenzékkel kötötte össze, akiket “vízben szereplő pockokhoz” hasonlított. Jó és szükséges döntésnek tartja az új kata-törvényt és szerinte az ellenzék politikai hasznot akar húzni a tüntetésekből, amit ő “nagyon rossz politikának” tart.

Hirdetés

A kormányfő arról is beszélt, hogy annak idején ő maga is részt vett a kata kidolgozásában és eleinte minden jó is volt, de aztán többen elkezdték ezt kihasználni. “A cégekkel van inkább baj, akik arra akarták rávenni az alkalmazottaikat, hogy menjenek át katába” – és a gazdaság még ezt is elbírta, de a háborús helyzetben “ez nem fér bele”, elsősorban nem is a költségvetés, hanem a nyugdíjrendszer miatt.

Szerinte az nem fog menni, hogy 450 ezer ember nem fizeti be a nyugdíjkasszába azt a pénzt, amit be kéne, mert akkor az „ki fog lukadni”, és akkor a nyugdíjasok keserülik meg. Orbán szerint az ország 50-100 ezer katást bír el, többet nem.

Hirdetés

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a szerdai kormányinfón azt mondta, még a kormány sem tudja, hogy mekkora költségvetési hatása lesz annak, ha a katások döntő többségét kiteszik az adónemből – miután nem tudják, hogy a katából kiszorulók milyen alternatív adózási formát választanak majd, és azt milyen arányban.

Az érvelés, miszerint nem készültek fel rá, hogy 450 ezren fognak katázni, és hogy a kormány 100-150 ezer közötti katás vállalkozót tart csak reálisnak, azonban nem igazán állja meg a helyét.

Hirdetés

2012 őszén még arról volt szó, hogy a kormány várakozásai szerint a 6 millió forintnál kevesebbet kereső, akkoriban az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) használó vállalkozók nagy része áttér majd a katára. Pár hónappal később pedig a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára azt mondta, hogy az NGM várakozásai szerint nagyjából 500 ezer evás vállalkozó tér át a katára és a kivára, többségük az előbbire.

Ez több dolgot is elárul a kormány akkori szándékairól. Egyrészt az evában semmilyen kikötés nem volt arra vonatkozóan, hogy csak lakossági szolgáltatóknak szól. Másrészt azt is jelzi, hogy a kormány a kata tervezésénél jóval több katásra számított, mint ahogy azt most állítják.

Forrás: 444.hu


Hirdetés

Hozzászólások: