Orbán a kínai vakcinával oltatná a 60 év feletti krónikus betegeket

Hirdetés

A kormányfő szerint a kínai oltóanyagot hamarabb be tudnánk szerezni nagy mennyiségben. „Akik idáig jelentkeztek, azokat egy hétvége alatt be tudjuk oltani” – mondta.

Hirdetés

“Az operatív törzsről estem be ide, friss számot tudok önnek mondani: 105 728 embert oltottunk be. Az oltókapacitásunk jóval nagyobb, mint amennyi vakcinánk van, nem azért nem haladunk gyorsabban, mert ne tudnánk, hanem mert nincs elég vakcinánk” – ezzel indította szokásos pénteki interjúját a Kossuth Rádióban Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint Nagy-Britannia már a lakossága 4 százalékát oltatta be, az Európa Unió pedig csak egy százalék alatt van. Szerinte ez azért lehetséges, mert nincs elég oltóanyag.

Jó döntést hoztunk-e, a 26 miniszterelnök közösen? – tette fel a kérdést a miniszterelnök. Szerinte ahelyett, hogy elkezdenénk mutogatni Brüsszelre, és a frusztrációnkat a brüsszeli bürokratákra fordítanánk, próbáljunk alkotó energiát létrehozni, szerezzünk vakcinát.

Hirdetés

Orbán szerint van kínai vakcina, tömegesen is tudnak szerezni, csak az kell, hogy az egészségügyi hatóságok elfogadják.

Az oltási tervről azt mondta, nemsokára végeznek az egészségügyi dolgozók és a szociális intézmények lakóinak oltásával.

“A harmadik kategória a 60 év feletti krónikus betegségben szenvedők csoportja, őket három nagy betegség alapján határoztuk meg, 1 millió 756 ezren vannak. Ennyi kínai vakcinánk lenne is”

A miniszterelnök szerint
“nincs olyan kockázat, hogy esetleg nagyobb kárt csinálunk egy ilyen vakcinával, mint a betegség maga, amit el akartunk kerülni. Tízmilliószámra oltják a saját népüket oroszok és a kínaiak is. A hatóságokat arra kértem, körültekintően, a lehető leggyorsabban járjanak el.”

Azt állította, hogy ha az emberek jelentkeznek, és megjelennek az oltáson egy nap alatt 500 ezer embert garantáltan be tudnak oltani. “Akik idáig jelentkeztek, azokat egy hétvége alatt be tudjuk oltani” – mondta.

Hirdetés

Orbán kijelentette: a kormány oltáspárti, és Magyarországon nő az oltás iránti bizalom.

Az Európai Bizottságnak az az álláspontja, hogy ne tárgyaljanak külső országokkal vakcinabeszerzésről.

Erre ezt mondta a kormányfő:
“Meghal minden nap 100 fölötti magyar ember, nekem ne mondja meg egy görög biztos, hogy mit csináljak. Máshol is vannak miniszterelnökök, akik hazafinak tartják magukat, és fontosabb a saját népük egészsége, mint a bürokraták véleménye”

A jövőről azt mondta: “ha a brüsszeli beszerzések ütemében haladunk, akkor nyár vége, ősz, mire a megszorításokat feladhatjuk. Ha az egészségügyi hatóság elvégzi a munkáját és a kínai vakcinát is választhatják az emberek, és még nem tudjuk pontosan, mennyi orosz vakcinát is, akkor talán jóval a nyár előtt is visszakaphatjuk az életünket” – mondta.

Forrás: MTI/Koronavírus Sajtó Központ


Hirdetés

Hozzászólások: