Nyomozás indul a Hit Gyülekezete vezető lelkésze ellen

Hirdetés

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze ellen nyomozást rendeltek el “költségvetési csalás és más bűncselekmények” elkövetésének gyanúja miatt.
A NAV Bűnügyi Főigazgatósága Központi Nyomozó Főosztály tájékoztatása szerint a Bartus László Fesz lesz című könyvében megjelent tényekkel kapcsolatban a Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontja alapján “költségvetési csalás és más bűncselekmények” elkövetésének gyanúja miatt Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze ellen elrendelték a nyomozást.

A feljelentés összefüggésben van a könyvben tett állításokkal, miszerint az ATV, amely sokáig a Hit Gyülekezete vagyona volt, egy jogi-pénzügyi manőver során Németh Sándor többségi tulajdonába került. A megszerzett tulajdon magában foglalja az ATV székházát és az ATV Zrt. részvényeit.

Hirdetés

Németh Sándorral szemben a 60100-161/2020 bü. számon büntetőeljárás van folyamatban, az eljárás Bartus László feljelentése alapján indult. A feljelentést a Fővárosi Főügyészség elbírálás céljából a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának küldte meg, majd az abban foglaltak alapján elrendelték a nyomozást, amely már egy hónapja zajlik – adta hírül az Amerikai Népszava .

Hirdetés

Hozzászólások: