Nyolcvanéves a vakítóan kék szemű Terence Hill, aki ötven éve ugyanazt a nőt szereti

Hirdetés

A színész angoltanárt keresett, de közben megtalálta élete párját is.

Március 29-én ünnepli 80. születésnapját Terence Hill olasz filmszínész és rendező, aki Bud Spencerrel a mozi egyik legendás párosát alkotta és aki Mario Girotti néven született Velencében.

Terence Hill (Fotó: Getty Images/Tristar Media)

Vegyész apja olasz, anyja német volt, így a kis Mario mindkét nyelvet megtanulta. A második világháború idején, 1942 és 1945 között a németországi Lommatzsch községben éltek Drezda közelében, ott vészelték át a város bombázását. Érdekesség, hogy a faluban ma strand van elnevezve róla.

Szülei szerint már nyolcévesen pontosan tudta, hogy színész akar lenni, és tizenkét éves korában már meg is kapta első szerepét. Dino Risi rendező egy úszóversenyen fedezte fel a jó kiállású srácot, s 1951-ben szerepeltette Vakáció a gengszterrel című filmjében. Ettől kezdve anyjával minden színészválogatásra eljártak, jutalma néhány apró szerep lett. Érettségi után Rómába ment, ahol a legszínvonalasabb színésziskolákban képezte magát, három évig klasszikus irodalmat is tanult az egyetemen.

Hirdetés

Első komolyabb szerepét húszévesen kapta a Karthágó lángokban című filmben, amelyben későbbi elválaszthatatlan társa, Carlo Pedersoli is szerepelt, de közös jelenetük nem volt. 1962-ben, még ekkor is eredeti nevén Luchino Visconti háborús filmjében, a Cannes-i Filmfesztivál nagydíját elnyerő A párducban tűnt fel. Ezután nyelvtudásának köszönhetően német kalandfilmek következtek, “vadnyugati” karrierjét négy nagy sikerű Winnetou-filmben alapozta meg. 1967-ben tért vissza Olaszországba, ahol megkapta a főszerepet a Kettő, akit a majom megharapott című filmben.

Még az átütő siker előtt megtalálta a lelki társát

Érkeztek megkeresések az Egyesült Államokból is, ám ahhoz, hogy ezeket elfogadhassa, sürgősen meg kellett tanulnia angolul. Feladott hát egy hirdetést, amelyre egy gyönyörű, szőke lány – Lori Zwicklbauer – jelentkezett. Tanár és tanítvány első látásra egymásba szeretett, két hónap múlva örök hűséget esküdtek. Mario az amerikai karrierre készülve változtatta meg a nevét, egy elébe tett listából választva lett Terence Hill. Mindmáig makacsul tartja magát az a legenda, hogy felesége nevét vette föl, holott a dolog éppen fordítva történt.

Bud Spencerrel évtizedekig osztották a pofonokat

A siker végül mégsem Amerikában köszöntött rá: 1967-ben egy lábát tört kollégája helyett elvállalta egy spagetti-western főszerepét. Amikor bemutatták neki a partnerét, Carlo Pedersolit, szavai szerint azt hitte, rosszul lát: egy teljesen amatőr hájpacni állt előtte, aki még lovon sem ült soha. (Valójában már kamaszkorukban ismerték egymást, egy csapatban úsztak.) Bud Spencerről azonban – merthogy ő ezen a néven lett ismert – kiderült, hogy művelt, sokoldalú, csupaszív ember, korábbi válogatott vízipólós, ráadásul tehetséges színész. Az Isten megbocsát, de én nem című film világsiker lett, a páros egymás után kapta a jobbnál jobb ajánlatokat.

Hirdetés

Nemzedékek nőttek föl a jólelkű, de nem túl éles eszű, lapáttenyerű szakállas mackó (Bud Spencer) és a fürge, ravaszdi, állandóan mosolygó karcsú legény (Terence Hill) filmjein, amelyekben átlag félpercenként elcsattan egy hatalmas pofon. Humor, bohóckodás oldja a verekedős jeleneteket, e filmek – csak néhány mutatóba: Az ördög jobb és bal keze, Különben dühbe jövünk, …És megint dühbe jövünk, Én a vízilovakkal vagyok, Kincs, ami nincs – egyszerre használják és parodizálják a spagetti-westernek hatásmechanizmusát.

A klasszikus páros: Terence Hill és Bud Spencer, azaz Mario Girotti és Carlo Pedersoli (Fotó: Mondadori)

Ők ketten forgattak bűnügyi vígjátékokat, szórakoztató kalandfilmeket is, és a filmtörténet egyik legnépszerűbb és legsikeresebb párosa lettek. Sőt, külön is megállták a helyüket: Terence Hill 1973-ban Henry Fonda oldalán játszott a Nevem: Senki című akcióvígjátékban – ez a kedvenc filmje -, amelyet Sergio Leone rendezett. Bud Spencertől 1985-ben 17 közös film után, barátságban váltak el, de kilenc év múlva ismét együtt komédiáztak és pofozkodtak a Bunyó karácsonyig című moziban.

Egy családi tragédia után új irányt vett a karrierje

A színész karrierjében tizenhét éves fogadott fia elvesztése több mint hároméves hullámvölgyet okozott. Visszavonultan, szinte remeteként élt a feleségével és 1969-ben született közös fiúkkal egy amerikai tanyán. Hill sokáig az utcára sem tudott kimenni, majd éjt nappallá téve dolgozott, hogy elterelje gondolatait.

Hill 1990-ben rendező-színészként filmre vitte a Lucky Luke-sorozatot nyolc részben, a 2000-től forgatott Don Matteo-sorozat, amelyben egy életvidám és igazságszerető papot játszik, az egyik legkedveltebb olasz tévésorozat lett, az epizódok száma immár a 220-at is meghaladja. Hazájában ebben a sorozatban hallható először a saját hangja, addig ugyanis szinkronizálták. 2011-től újabb sorozatot forgatott Alpesi őrjárat címen, ez is látható volt az egyik magyar tévécsatornán.

Hirdetés

Hiába varázsolt el sok női nézőt Terence Hill vakítóan kék szeme, csibészes tekintete, ő több mint ötven éve boldog házasságban él feleségével – jelenleg – egy csendes olasz városkában. Egyáltalán nem a híres sztárok fényűző életét éli, magánéletének szentségét mindig is szigorúan őrizte.

Életművét számtalan díjjal jutalmazták

1975-ben Bambi-díjjal jutalmazták, 2002-ben pedig a 42. Monte-carlói Televíziós Fesztiválon a Don Matteóért elnyerte a legjobb színész díját. 2010-ben – Bud Spencerrel együtt – egész életművükért elnyerték az Olasz Filmművészeti Akadémia David di Donatello-díját.

Terence Hill, Bud Spencer fia (középen) Giuseppe és Bud Spencer az unokákkal 1992-ben (Fotó: SIPA)

Barátja, Bud Spencer 2016-ban bekövetkezett halála után a montesantói Szűzanya-bazilikában tartott gyászszertartáson rövid beszédben visszaemlékezett a jó hangulatú forgatásokra és különleges kapcsolatukra, hiszen sohasem veszekedtek. Hill egykori kollégája, barátja emlékére és tiszteletére készítette el legújabb, tavaly bemutatott filmjét, a Nevem: Thomast, amelyben nemcsak játszik, de ő írta és rendezte is.

Terence Hill, aki tavaly és idén is járt Budapesten, jóval fiatalabbnak néz ki a koránál. Ő úgy tartja, az örökölt jó gének mellett ez annak is köszönhető, hogy egész életében sportolt valamit.

Forrás: hirado.hu

Hirdetés

Hozzászólások: