Nukleáris fegyverkezésre adott parancsot Kim Dzsongun

Hirdetés

Fotó: MTI/EPA/KCNA

Kim Dzsongun észak-koreai vezető hétfőn az ország nukleáris fegyverarzenáljának növelésével kapcsolatban adott utasításokat egy állami atomfegyverkezési intézet tisztviselőinek és tudósainak – közölte az észak-koreai média.

A KCNA helyi állami hírügynökség fotókat tett közzé egy Hvaszan-31-nek nevezett új, kisebb nukleáris robbanófejről, amelyet az észak-koreai vezető az Atomfegyver Intézetben tett látogatása során tekintett meg.

Hirdetés

Kim Dzsongun a tudósok előtt hangsúlyozta, hogy a nukleáris arzenál “exponenciális” bővítése a cél, és ennek érdekében fel kell gyorsítani a bombák előállításához szükséges üzemanyaggyártást. Szólt az ország nukleáris ellentámadásokra vonatkozó terveiről is.

Egy februárban megjelent dél-koreai védelmi elemzés arról számolt be, hogy Észak-Korea mintegy 70 kilogramm, atombomba gyártásához szükséges plutóniummal rendelkezhet, ami a szakértők szerint 9-18 bombához elegendő. A dokumentumban az is szerepelt, hogy Észak-Korea “jelentős mennyiségű” magasan dúsított urániummal rendelkezik.

Hirdetés

Észak-Korea fő nukleáris komplexuma Jongbjonban működik, ezen kívül az ország a feltételezések szerint legalább egy további titkos urándúsító létesítményt működtet.

MTI


Hirdetés

Hozzászólások: