Névvel, arccal, mert megérdemlik: ők a magyarországi járvány hősei – Orvosok, ápolók és segítőik, akik dacoltak a vírussal a betegeikért

Hirdetés

Természetesen sokkal többen vannak, akik az emberfeletti munkát a kórházakban elvégezték. Ez itt most 61 fotó, mindenkit köszönet illet: azokat is, akikről nem lett fotó, és azokat is, akikről igen,

A mindennapi élet számos területén hősök születtek a koronavírus-járvány alatt, de vitathatatlanul az egészségügyi dolgozóknak tartozunk a legnagyobb hálával. A kijelölt járványkórházakban, a Covid-részlegeken dolgozók azok, akik a “tűzvonalban” voltak nap mint nap, éjjel-nappal tették a dolgukat a betegegekért. Az orvosok, ápolók, a segítőik, minden egészségügyi dolgozó, aki rész vett a koronavírusos betegek gyógyításában emberfeletti munkát végzett: műszakokat húztak le védőfelszerelésben, segítettek a betegeknek, akikhez nem jöhetett látogató, és sorolhatnánk még.

Hirdetés

Az MTI egy 61 képből álló fotósorozatot adott ki a budapesti kórházakban dolgozó hősökről, így most meg is tudjuk mutatni őket. Tisztelettel tartozunk nekik!

Takács István szakápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon dolgozik az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben

Gergely Szilveszter műszerész

Horváth György orvos

Madarász Ildikó aneszteziológiai szakasszisztens, raktáros

Hirdetés

Mészáros Noémi radiográfiai asszisztens

Studer Dániel műszerész

Tóth Éva ápoló

Csillag Vivien ápoló

Gróf Kinga koordinátor

Maksa Mónika ápolás igazgatóhelyettes

Szász Viktória vezetőápoló

Hirdetés

Király Mónika szakápoló

Babustyák Orsolya asszisztens

Orsós Zsolt ápoló

Csepella Andrea orvosírnok

Lillik Péter szakorvosjelölt

Lékó András szakorvosjelölt

Tapolcsányi Éva aneszteziológus, intenzívterápiás-szakorvos

Sári József ápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban

Pető Anita orvos rezidens

Fuchs Ágnes aneszteziológiai szakasszisztens

Bonta Éva szakápoló, aneszteziológiai szakasszisztens

Hirdetés

Szabados Luca gyógytornász

Schliszka László gyógytornász

Molnár Eszter aneszteziológus, intenzívterápiás-szakorvos

Csacsovszki Katalin szakorvosjelölt

Nyuli Márton orvos rezidens

Demény Julianna Irén ápoló

Barabás Etelka ápoló

Káposztás-Benedek Eszter vezető szakápoló

Berla Györgyi aneszteziológiai szakasszisztens

Hancz Lilla Teodóra orvos

Takács József Jakabné takarítónő

Kadlecsik Erzsébet főorvos

Malik Viola orvos

Nagy Zsuzsanna Noémi ápoló

Lenhart Enikő ápoló

Csökl Jánosné segédápoló

Markó Flóra gyógytornász

Hirdetés

Kajdi Zsuzsanna gyógytornász

Molnár Szilvia szakápoló

Szobonya Sándor segédápoló

Huszár Erika főnővér

Szívós Balázs orvos rezidens

Laufer Mária ápoló

Pintér Alexandra ápoló

Szilágyi Erzsébet ápoló

Lengyel Zoltán főorvos a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított osztályon a fővárosi Szent János Kórházban

Kun Tímea osztályos orvos

Doma Hajnalka ápoló

Nyiri Péter főorvos

Pelikán Anett osztályos orvos

Szabó Katalin ápoló

Tinyei Ilona főorvos

Lelkesné Turi Erika ápoló

Tóth Anna osztályos orvos

Eisenhauerné Fördős Andrea főnővér

Spanics Konstantina adminisztrátor

Bíró Zsuzsanna ápoló

Munkás Gyöngyi gazdasági nővér

Borgulya Kitty takarítónő

Fotók: MTI/Balogh Zoltán

Forrás: blikkruzs.blikk.hu


Hirdetés

Hozzászólások: