Nem kell börtönbe mennie annak a nőnek, aki a fürdőkádban végzett egyéves kislányával: P.Orsolyát kényszergyógykezelésre ítélte a bíróság

Hirdetés

A bíróság jogerősen kényszergyógykezelésre ítélte azt a nőt, aki tavasszal megölte a egyéves kislányát a Havanna utcában – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A közlemény szerint a 39 éves nő „kimerült” és úgy érezte egyedül nem képes gyermeke felnevelésére, emiatt elhatározta, hogy megöli. A nő április 4-én végzett a gyerekkel a Havanna utcai lakásában, majd másnap a gyilkosságot bejelentette a rendőrségen.

Hirdetés

A Fővárosi Főügyészség a nővel szemben előre kitervelten, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Mivel az igazságügyi elmeorvos szakértő véleménye alapján a vádlott – kóros elmeállapota miatt – nem büntethető, az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság, a vádlott felmentése mellett rendelje el kényszergyógykezelését.

A bíróság a keddi tárgyaláson a nőt felmentette és elrendelte a kényszergyógykezelését.

Hirdetés

Mint írták: „A kényszerintézkedés határozatlan idejű büntetőjogi intézkedés, azonban azt a büntetés-végrehajtási bíró a kényszergyógykezelés megkezdésétől számított hat hónap eltelte előtt – elmeorvos-szakértői vélemény alapján – hivatalból felülvizsgálja.

Ha a kényszergyógykezelést nem szünteti meg, a felülvizsgálatot hat hónaponként megismétli. A büntetés-végrehajtási bíró a kényszergyógykezelés felülvizsgálatáról tárgyaláson határoz. A tárgyaláson az ügyészt, a védőt és – feltéve, hogy állapota miatt megjelenhet, és a jogainak gyakorlására képes – a kényszergyógykezelés alatt álló személyt meg kell hallgatni” – áll a közleményben.

MTI

Hirdetés

Hozzászólások: