NASA :Közeledik a végzet kisbolygója, semmi nem élné túl a becsapódását – ekkor érkezik

Hirdetés

Nasa : A Föld felé közelít a végzet kisbolygója, az Apophis. Ha becsapódik, minden életforma elpusztul a Földön.

A neve Apophis, és 2029. április 13-án érkezik. Igen, a babonások jól sejtik:2029. április 13. péntekre esik.

Az aszteroida azonban csillagászati értelemben véve még így is hihetetlenül közel, nagyjából 29 000 kilométeres távolságban húzhat el a Föld mellett (az átlagos Föld-Hold távolság 384 402 kilométer), tehát teljesen nem zárható ki a katasztrófa.

„Még nem tudjuk teljesen kizárni annak lehetőségét, hogy becsapódik a bolygónkba, de úgy számoljuk, hogy ennek esélye csak 1 a 100 000-hez a következő száz év folyamán” – mondta Paul Chodas, a JPL Föld közeli objektumok tanulmányozásával foglalkozó részlegének igazgatója az Astrowatch.net portálnak.

Hirdetés

De még egy focipályányi köveket sem szabad lebecsülni, nagyjából ugyanis ekkora lehetett az az aszteroida, ami 1908-ban becsapódott Szibériában. Az azóta tunguszkai eseményként ismert rejtélyes robbanásban ugyan ember nem halt meg, de hamuvá égett egy rakás állat, és az epicentrumtól majd 50 kilométeres körben kidőlt 8 millió fa. A Napnál is erősebb fényt 200 kilométerre is látni lehetett, a robajt pedig még 500 kilométerről is félelmetesen hangosnak írták le.

Forrás: tudasfaja.com

Hirdetés

Hozzászólások: