Müller Cecília: a járvány lefolyása nagyon nagy részben rajtunk múlik
Hirdetés
Az operatív törzs aktuális tájékoztatóján Müller Cecília elmondta, hogy 920 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 40 782 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 27 idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 1023 főre emelkedett, 12 164-en pedig már meggyógyultak.
Az elhunytak alapbetegségei alapján megállapítható, hogy az idősebbek, valamint a krónikus betegek számítanak magas kockázatúnak. 5 főnél állapítottak meg tüdőgyulladást a halál okaként, a többieknél szív-ás érrendszeri, valamint anyagcsere problémák voltak.
Hirdetés
Müller felhívta a figyelmet arra, hogy a héten megérkezik minden praxisba az influenza elleni oltás, ezért minden veszélyeztetett személyt kér arra, éljen az ingyenes lehetőséggel.
A járványnak a lefolyása nagyon nagy részben múlik rajtunk- hívta fel a figyelmet a tisztifőorvos.
A közösségi terjedés idején nincs olyan személy, aki bizonyosan állíthatná magáról, hogy nem fertőzött, ezért fontos a maszkviselés.
Az október 23-ai ünnepségekhez kapcsolódóan a központi ünnepségeket jelentős mérséklésére kerül sor (zászlófelvonás lesz, nagyrendezvényekre nem kerül sor). Müllernek az a kérése, hogy kerüljék a különböző megemlékezések szervezői a csoportosulást.
Müller elmondta, hogy nagy arányú képzés volt a tavasszal, ezért sokan be tudnak lépni a betegek ápolásába.
Azt is közölte, hogy egy frissített tartalommal folytatódnak ezek a képzések. Nagy előrelépés, hogy nem szorulunk külföldi importra remdesivir gyógyszert illetően. A Korányi, a Dél-Pesti Centrumkórház és a négy egyetem kórházai által zajlik a klinikai tesztelés.
Müller szerint azért fontos a szer, mert akár 50 százalékkal csökkentheti a halálozást.
Hirdetés
3707 hatósági karantén
Kiss Róbert rendőralezredes tájékoztatójában elmondta, hogy 75 rendőri intézkedést kezdeményeztek az elmúlt 24 órában, ebből 8 esetben azért, mert nem megfelelően hordták a maszkot.
Kiss elmondta, hogy az esetek jelentős többségében a figyelmeztetést alkalmazzák, ritkán nyúlnak szigorúbb eszközökhöz.
3707 új hatósági házi karantént rendeltek el a tegnapi napon. A mobilra tölthető alkalmazást 1104 személy töltötte le.
1000 körül van azok száma, akiket átvezényeltek
Újságírói kérdésre, miszerint kismamák átadhatják a fertőzést a csecsemőknek, Müller azt mondta, hogy nem írtak le olyan esetet a szakirodalomban, amiben erre lett volna példa.
Müller szerint a fertőzött édesanyának szoptatás alatt maszkot kell viselnie.
A kivezénylések úgy történnek, hogy az az intézmény is műküdőképes maradjon, ahonnan érkeznek. 900-1000 körül van azok száma, akik jelenleg kivezényelve végzik a munkájukat.
Az idősotthonok kapcsán Müller elmondta, hogy jelenleg az 1600 szociális intézményből 52 intézményben van jelen a vírus, összesen 642 személyt tartanak fertőzöttként nyilán, az összes fertőzött számát tekintve ez elenyésző arány.
Hirdetés
A magán PCR-teszteket jogszerűen végző cégek eredményei minden esetben bekerülnek a központi nyilvántartásba.
A vérplazma terápiával el lehet kerülni az intenzív osztályra való kerülést, az intenzív osztályon viszont egyéb kezelésekkel együtt alkalmazzák. Jelenleg van elegendő vérplazma, de továbbra is gyűjtik a megemelkedett betegségszámra tekintettel. Minden 10. gyógyult alkalmas gyógyító célú vérplazma adásra.
Müller hangsúlyozta, hogy az operatív törzs folyamatosan követi a járvány alakulását, a legfőbb cél az emberi élet védelme, ezek alapján tesznek esetleges lezárásokkal kapcsolatos javaslatokat a kormánynak.
Minden krónikus megbetegedésben szenvedőnek azt javasolja, hogy tartsa karban a betegségét, ezáltal kevésbé jelent az alapbetegség kockázatot. Valamint tartsák be a védekezési szabályokat. Müller szerint a tanárok esetében az iskolai testhőmérés extra védelmet jelent.
Forrás: atv.hu
Hirdetés