Mise közben beomlott egy mexikói templom teteje, legalább tíz ember meghalt
Hirdetés

Fotó: AFP
Összeomlott egy templom tetőszerkezete az észak-mexikói Ciudad Madero városában a vasárnapi mise közben, a balesetben legkevesebb tíz ember életét vesztette és mintegy ötvenen megsebesültek – közölték a helyi hatóságok.
Az állam kormányzója arról számolt be, hogy a halálos áldozatok között három gyerek is van. A tájékoztatás szerint katonák segítségével a mentőegységek munkagépekkel és mentőkutyákkal kutatnak túlélők után a romok alatt.
Harminc embernek nyoma veszett – közölte a texasi határ mentén fekvő Tamaulipas állam védelmi minisztériumának szóvivője.
A helyi Foro TV televíziós csatorna hírműsorában a minisztérium szóvivője köszönetet mondott a helyi vállalkozóknak, hogy felszerelést biztosítottak a romok eltakarításához és segítettek a mentési munkálatokban.
José Armando Álvarez, az egyházmegyét vezető püspök elmondta hogy a templomban éppen keresztelőt tartottak, amikor a templom teteje beomlott. Mintegy nyolcvanan lehettek az épületben.
“Jelenleg a mentőcsapatok a szükséges munkálatokat végzik, hogy kimentsék a romok alatt rekedt embereket” – mondta a püspök.
🇲🇽 | LO ÚLTIMO: Trágico suceso en Ciudad Madero, México, donde una iglesia se derrumbó durante una ceremonia de bautizo, resultando en múltiples fallecimientos. Se reporta que decenas de personas quedaron atrapadas bajo los escombros. pic.twitter.com/t7f527Dkv6
— UHN Plus (@UHN_Plus) October 1, 2023
Hirdetés