Miniszterelnökség: újabb szakmai csoport célzott tesztelése kezdődik meg hétfőn

Hirdetés

A területi közigazgatásban dolgozók koronavírus-tesztelésével folytatódik hétfőtől az országos célzott csoportos tesztelés, amelyben felhasználják a bölcsődék, óvodák, nevelési és oktatási intézmények és szociális otthonok kéthetes tesztelése során szerzett tapasztalatokat – közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel.

Hirdetés

A közleményben emlékeztettek arra: a kormány november 20-án indított átfogó, országos célzott csoportos tesztelést, hogy felmérje a fertőzöttek arányát azokban a hivatásokban, amelyekben a dolgozók jellemzően sok állampolgárral vannak kapcsolatban munkájuk során, illetve a vírus szempontjából veszélyeztetett csoportokat látnak el.
Az operatív törzs a bölcsődékben, óvodákban, nevelési oktatási intézményekben, szociális intézményekben és egészségügyi intézményekben két hete zajló antigén gyorstesztekkel végrehajtott tesztelési folyamat tapasztalatai alapján ezekben a szakmacsoportokban felmérte az átfertőzöttség mértékét, orvos- és egészségtudományi képzésben részt vevő egyetemisták bevonásával a tesztelők két alkalommal kiszűrték a pozitív eseteket a vírus terjedésének csökkentése érdekében – közölték.
Hangsúlyozták: a kéthetes tesztelés soha nem látott szakmai és koordinációs együttműködés eredményeként jött létre, amelyben egyetemi hallgatók, kormányhivatalok és számos támogató társszervezet vett részt.

Hirdetés

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint az iskolai teszteléseket követően az operatív törzs tovább elemzi az első és második heti adatokat, és később dönt arról, hogy ezekben a szakmacsoportokban lesz-e újabb tesztelés a későbbiekben.
A szociális otthonokban az elmúlt heti tesztelések eredményei alapján a fertőzöttek aránya magasabb – országosan 3,7 százalék -, mint más szakmacsoportoknál, ezért a kormányhivatalok továbbra is biztosítják a tesztelés lehetőségét az intézmények számára – emelték ki.
Hozzátették: az egészségügyi alapellátásban és járóbeteg-szakellátásban a kormányhivatalok ugyanígy továbbra is heti rendszerességgel biztosítják a szükséges tesztmennyiséget. Ezek az intézmények ugyanis rendelkeznek megfelelő szakmai képzettségű humánerőforrással a tesztelés elvégzésére – írták.
Közölték: az operatív törzs döntött arról is, hogy a jövő héten az ügyfelekkel közvetlenül kapcsolatba kerülő területi közigazgatási dolgozók csoportos tesztelését végzik el. A bölcsődékben, óvodákban, nevelési oktatási intézményekben, szociális intézményekben és egészségügyi intézményekben végzett tesztelések tapasztalatai alapján a kormányhivatalokban és a járási hivatalokban is minden dolgozót letesztelnek, aki ezt kéri és aláveti magát a tesztelésnek.
Ahogy korábban, a tesztelés a most kijelölt szakmacsoportnál is önkéntes és ingyenes. Az operatív törzs a tesztelési folyamat tapasztalatait folyamatosan értékeli, elemzi – írta a Miniszterelnökség.

MTI


Hirdetés

Hozzászólások: