Mindent beletett a tálba, elkeverte és a sütőbe tette. Isteni finom túrós süti lett belőle

Hirdetés

Már évek óta készítem, hol mazsolával, hol nélküle. Volt, hogy konzerv barackot vágtam a tésztába, akkor is isten finom lett.

Hozzávalók:
50 dkg túró
450 g tejföl
10 dkg szoba hőmérsékletű vaj
8 tojás
7 evőkanál liszt
7 evőkanál cukor
1 citrom reszelt héja
a tepsi kenéséhez:
vaj

a tálaláshoz:
baracklekvár

porcukor

Hirdetés

Elkészítés:
A sütőt 180 fokra melegítjük.

A hozzávalókat a felsorolás sorrendjében a keverő tálba téve kikeverjük. Az így kapott masszát a kivajazott (lisztezni nem kell!), magas falú tepsibe öntjük. A tepsit néhányszor a konyhapulthoz ütögetjük, hogy egyenletesen elterüljön a tészta, illetve, hogy a felesleges levegő távozzon belőle.

Az előmelegített sütőbe tesszük és annak erősségétől függően kb. 25-30 perc alatt készre sütjük. (Tűpróba!)

Sülés közben jelentősen megemelkedik, majd amikor a sütőből kivesszük, összeesik.

Forrón ízlés szerint felszeleteljük, de kihűtve is isteni.


Hirdetés

Hozzászólások: