Miért lesznek jobban a betegek a haláluk előtt?
Hirdetés
A haldoklók utolsó napjainak lefolyása mindig egyedi, de sokszor előfordul, hogy a halál előtt látszólagos javulás áll be az állapotban. Vajon mi lehet ennek a magyarázata?
A jelenség gyerekek esetében is megfigyelhető, hiszen akár csak a felnőttek, ők is élni szeretnének, és nem akarnak elmenni ebből a világból. Tapasztalatok szerint általában nem beszélnek a belső harcról, amit átélnek. Néhány nappal a halál előtt esetükben is feltűnően javul az egészségi- és lelkiállapot. Érdeklődnek a világ iránt, többet beszélgetnek, nézik a tévét, játszanak, nem szomorúak és nem is idegesek, javul az étvágyuk, több az energiájuk, mozgékonyabbak. Mindazonáltal, mivel a gyerekek szeretik szüleiket és érzik, hogy eltávozásuk borzasztó fájdalmat okoz majd, ezért igyekeznek olyan pillanatot választani a távozásra, amikor egyedül maradnak.
Hirdetés
Egyes szakemberek szerint a haldokló emberek is ilyen nyugtalanságon mennek át, összeszedik minden utolsó energiájukat, ettől tűnik úgy, mintha a beteg jobban lenne, azonban ez nem egy fiziológiai felépülés. A pszichológusok szerint a látszólagos energia-visszanyerés nem más, mint az az időszak, amikor a betegek haláluk előtt még lehetőséget kapnak és adnak a búcsúra. Ekkor lehetőség van helyrehozni pár szóban mindazokat a kapcsolatokat, melyek a múlt sérelmei miatt nem működtek megfelelően. Ez megnyugvást hoz mindkét fél, mind a haldokló, mind a családtag számára. Ilyenkor még alkalom nyílik csökkenteni a feszültséget, ami a halálfélelemmel jár, és elkísérni a beteget olyan messze, amennyire csak lehet.
A jelenség gyerekek esetében is megfigyelhető, hiszen akár csak a felnőttek, ők is élni szeretnének, és nem akarnak elmenni ebből a világból. Tapasztalatok szerint általában nem beszélnek a belső harcról, amit átélnek. Néhány nappal a halál előtt esetükben is feltűnően javul az egészségi- és lelkiállapot. Érdeklődnek a világ iránt, többet beszélgetnek, nézik a tévét, játszanak, nem szomorúak és nem is idegesek, javul az étvágyuk, több az energiájuk, mozgékonyabbak. Mindazonáltal, mivel a gyerekek szeretik szüleiket és érzik, hogy eltávozásuk borzasztó fájdalmat okoz majd, ezért igyekeznek olyan pillanatot választani a távozásra, amikor egyedül maradnak.
Hirdetés
A törvényi előírások szerint a beteg akkor van a végső időszakban, ha “olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül – megfelelő egészségügyi ellátás mellett is – halálhoz vezet, és gyógyíthatatlan”. A terminális állapot időtartama rákbetegek esetében általában 3-6 hónap, azonban – közel 15-20 százalékban – akár egy évig is eltarthat.
Forrás: hazipatika.com
Hirdetés