Mi vár ránk, ha mindenhol feloldják a kijárási korlátozásokat? Jön a járvány második hulláma? A szakértők ezt nyilatkozták:
Hirdetés
A Robert Koch Intézet szerint még nem nyertük meg a koronavírussal szemben a csatát, hiszen csupán a járvány első szakaszán vagyunk túl, de könnyen lehet, hogy most jön a neheze és már közelít felénk a járvány második hulláma. Éppen ezért most nagyon észen kell lennünk, és nem szabad, hogy feladjuk az óvatosságunkat.
Hirdetés
Íme a lehetséges forgatókönyvek!
Óvatosan haladni
Kutatók, orvosok és gazdasági szakemberek számára egyaránt nagy kihívás egy olyan terv kidolgozása, amellyel az életet úgy indítanák be újra, hogy a járvány is kontroll alatt tartható maradjon, és ne következzen be az, amitől a legjobban tartanak (hogy berobbanjon a járvány második hulláma).
A német Robert Koch Intézet vizsgálatai szerint egyelőre nem nyertünk csatát a koronavírussal szemben, csupán egy kis győzelmet tudhatunk magunkénak.
Ugyan a járvány első hulláma enyhülőben van Európa-szerte, de a szakértők szerint formálódik egy második hullám és sok szakember egy harmadikkal is számol. Védőoltás hiányában ugyanis – mint mondják – egy járvány csak akkor érhet véget, ha a népességnek legalább 60-70 százaléka átesik a fertőzésen.
Ősszel jöhet a második hullám?
A virológusok, kutatók biztosak benne, hogy ősszel – október, november tájékán – a koronavírus-járvány újabb hulláma fog végigsöpörni bolygónkon. Abban azonban nagy a bizonytalanság, hogy ez a második hullám milyen intenzitású és lefolyású lesz.
„A vírus újra támadni fog, és a neheze még csak most jön. Ami biztos, hogy most az átfertőzöttség jóval 1 százalék alatti, az 50-60 százaléknak még a közelében sem vagyunk, tehát a népesség nagy része fogékony a vírusra.”
-hangzott el a konferencián.
Hirdetés
Kérdéses az is, hogy a Covid-19-nek van-e szezonalitása. Jelen pillanatban még nem tudni, de a már ismert koronavírusokra jellemző a szezonalitás. A szakemberek arra számítanak leginkább, hogy a terjedés nyáron lelassul, mérséklődik, de azért fennmarad, így az átfertőződés nő, a fogékonyak száma pedig csökken, ennek eredményeként a második, őszi-téli hullám idejére a lakosság kisebb része lesz fogékony.
Előfordulhat, hogy az őszi második hullám mellé egy influenzajárvány is társul, dupla krízist okozva. Az a forgatókönyv sem elképzelhetetlen, – bár kicsi a valószínűsége- hogy nyáron leáll a terjedés, nem gyűlik a fertőzést átvészeltek száma, ezért ősszel minden eddiginél nagyobb járvány jön, de a kutatók nem zárják ki azt a lehetőséget sem, hogy nyáron – minden más koronavírussal ellentétben – járványos terjedés kezdődik.
A szakértők mindenképpen óvatosságra intenek, szerintük ugyanis sokkal könnyebb volt a korlátozásokat bevezetni, kormányhatározatokkal látványos eredményt elérni, mint elkezdeni a felengedést és összehozni egy jó stratégiát.
Forrás: famiily.hu
Hirdetés