Mészáros Lőrincnek mondott köszönetet Zente édesanyja a 100 milliós nagylelkű támogatásért

Hirdetés

Mága Zoltán is sokat segített. Zente anyukája most más, hasonló betegséggel küzdő gyerekek támogatására buzdít.
Miután összegyűlt a másfél éves Zente gyógyításához a szükséges 700 millió forint, a szülők – akik nagyon hálásak a hatalmas összefogásért – most arra kérik az adakozni szándékozókat, hogy más, hasonlóan beteg gyerekek javára küldjék a pénzt.

A kisfiú családja végtelenül hálás a feléjük áradó szeretetet érezve, és boldogok, hogy sikerült a csoda, és összejött a világ legdrágább gyógyszerének az ára. Ez segíthet majd Zente gyógyulásában, mert a kicsi SMA-ban, vagyis gerincvelői izomsorvadásban szenved, aminek a kezeléséhez a Zolgensma nevű készítményre van szüksége.

Hirdetés

A szülők a kisfiúk támogatására létrehozott Facebook-oldalon írtak most magukról is:

“Nem vagyunk híres vagy gazdag emberek. Átlagosak vagyunk különleges gyermekkel, egy félig felújított kis parasztházban élünk, egy autón osztoztunk, akinek nem jut az vonatozik, tudom sokaknak még ennyi sincs, de nekünk jó így imádunk itt élni, falu végén, csendesen.

Nincsenek befolyásos barátaink, de vannak igazi barátaink akik most is mellettünk álltak és végig küzdötték az elmúlt napokat velem! Szó szerint írom. Ennyi levelet szerintem a Pápa nem kapott az elmúlt héten!” – írta az édesanya.

Bíztak abban, hogy sikerülhet összeszedni a pénzt, és most, hogy megvan az összeg, hálásak minden adományért.

“Mindenkinek egyenként nem tudok köszönetet mondani. Két embernek fogom megköszönni név szerint. Egyikük a csupaszív Mága Zoltán, aki tényleg minden követ megmozgatott Zentéért, a másik nagylelkű adakozó pedig Mészáros Lőrinc és családja volt. Hálásan köszönjük, hogy beálltak a több ezer jószívű ember közé, közétek és így együtt összefogásban sikerült!

Természetesen én még izgulok, várom a pillanatot amikor lezajlik a kezelés. Megnyugodni addig nem tudok.”

Hirdetés

A szülők azt ígérik, hogy a jövőben is mesélnek a kisfiú életéről, a kezelésről, a fejlődéséről. Arról is írtak, hogy a gyűjtés ideje alatt nagyon sok levelet, üzenetet kaptak, amelynek megválaszolásában egy egész kis csapat segített nekik.

A levél végén pedig azt kérik, hogy aki tudja, támogassa a hasonló betegségben szenvedő gyerekeket.

“Most pedig a lényeg! Mutatom a képeket, ők szintén SMA betegek akiket lehet támogatni. Tettem egy felhívást, melyre ők jelentkeztek. Egy személyt biztosan nem fogok kijelölni, ebben én már nem döntök. Válasszatok, de rossz választás itt nincsen! Mehet nekik is támogatás segédeszközre, terápiára. Köszönöm, ha nekik is juttatok valamennyit a Zentének szánt adományokból!”

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu


Hirdetés

Hozzászólások: