Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint ekkor várható a második hullám:

Hirdetés

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint ha kellő alapossággal követni tudjuk a koronavírus újonnan felbukkanó fertőzötteit, akkor nagy a valószínűsége, hogy el tudjuk kerülni a járvány nyári ismételt felbukkanását.

Hirdetés

A rektor az InfoRádiónak adott interjújában beszélt arról, hogy megérkeztek a magyarországi koronavírussal kapcsolatos keresztmetszeti felmérés eredményei, melyek alapján a becslések szerint március elejétől május elejéig tartó időszakban körülbelül néhány tízezer főre tehető a lakossági fertőzöttség, míg ugyanezen időszakra vonatkozóan kétezer főnél is kevesebb az aktív esetek száma.

Merkely továbbá arról is beszélt, hogy az végére vonatkozó alapos stratégia kidolgozása érdekében érdemes lenne megismételni ezt a vizsgálatot. Arra vonatkozóan, hogy lesz-e a második hullám, úgy felelt, hogy várhatóan október-november környékére szaporodhatnak el ismételten a megbetegedések, ám úgy véli, nem lesz súlyosabb a második hullám a mostani elsőnél.

A Semmelweis Egyetem rektora ezt arra alapozza, hogy az első hullám megérkezésekor még nem volt felkészülve a kontinens, ebből kifolyólag sem széleskörű lakossági tesztelés, sem különböző beutazási korlátozások nem voltak érvényben. Az első hullám csillapodását követően viszont elméletileg meglesz a lehetőség, hogy az újabb járványkitörések elkerülése érdekében fokozott figyelemmel szűrjék a betegeket.

Hirdetés

Ebből kifolyólag mind Magyarországra, mind egész Európára nézve nem lesz olyan elsöprő hatása a koronavírus-járvány második hullámának, mint amekkora az elsőnek volt. A rektor reményei szerint pont ebből adódóan már nem lesz szükség olyan szigorú korlátozásokra, mint amire az első hullám idején volt.

Forrás: liner.hu


Hirdetés

Hozzászólások: